Klub-vb: 20-30 millió dollár veszteség érte a rendezőket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.23. 19:30
A labdarúgó klubvilágbajnokság megrendezésével 20 és 30 millió dollár közötti veszteség érte Marokkót az észak-afrikai arab ország sajtójának összegzése szerint.

A hét csapatot felvonultató és a Real Madrid végső győzelmét hozó, múlt szombaton zárult eseménysorozatra többek között a túl magas közlekedési-szállítási költségek és az elsősorban a díszvendégek elszállásolásával kapcsolatos kiadások miatt fizetett rá Marokkó – írta az Ajbar al Yaum.

Az is a klub-vb költségvetésének kiadási oldalát növelte, hogy tekintettel a 25 millió dollárért felújított rabati stadion esőzések okozta rendkívül rossz állapotára az egyik elődöntőt a fővárosból át kellett vinni Marrákesbe.

VI. Mohamed marokkói uralkodó a történtek miatt felfüggesztette tisztéből az ország sportminiszterét, a kormányfőtől pedig átfogó vizsgálatot kért a szabálytalanságok alapos feltárása érdekében.

Legfrissebb hírek

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
8 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
9 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
17 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
17 órája

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
Tegnap, 6:48

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
Tegnap, 6:47

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
Tegnap, 6:46

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik