Videó: Maradona részegen ütötte barátnőjét, leadta a tévé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.28. 12:51
„Isten keze” nemcsak a futballpályán, hanem a nappaliban is képes lesújtani – legalábbis az El Mundo Deportivo szerint ezt bizonyítja az alább látható videó, amelyen állítólag Diego Maradona korábbi menyasszonyát, a 24 éves Rocío Olivát ütötte meg.

Egy argentin televízió által is közölt felvételen a láthatóan nem józan Maradona a kanapéról felállva (a tévében természetesen futballmérkőzés megy) odalép akkori menyasszonyához, nehezményezi, hogy állandóan a mobiltelefonjával van elfoglalva, majd megüti, miközben a lány arra kéri, hogy hagyja abba.

A legendás futballista és korábbi kedvese heves párkapcsolaton van túl. Eljegyzésüket követően először júniusban szakítottak. A sajtóban beindult az üzengetés, Oliva ekkor azt állította, hogy Maradona kezet emelt rá, és ezt bizonyítani is tudja. Később újra összejöttek, majd megint szétváltak, a lány ekkor állt elő a felvétellel.

Maradona a videóra reagálva megesküdött, hogy sohasem emelt kezet egyetlen nőre sem, de azt elismerte, hogy a telefont eldobta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik