Brazília: vizsgálat indult Ronaldinho intézete ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 09:39
Río Grande do Sul állam számvevőszéke vizsgálatot indított a korábbi Barcelona-játékos, Ronaldinho jótékonysági intézete ellen közpénzekkel való visszaélés miatt – írja a Marca.

A számvevőszék közpénzekkel való visszaélés gyanújával indított vizsgálatot a Ronaldinho Gaúcho Intézet ellen. A gyanú szerint mintegy 725 ezer amerikai dollárnak megfelelő pénzösszeget sikkasztott el az intézet. Ronaldinho családtagjai tagadták a vádakat.

A vád szerint a Porto Alegre város és a Ronaldinho-intézet közötti megállapodás értelmében 2.37 millió dollárt fordítottak volna szegény sorsú gyerekek megsegítésére, ám az összeg egy része „eltűnt”, így a programban részt vevő tanárok és koordinátorok nem lettek teljesen kifizetve, de az étkeztetés, a biztonság és az utaztatás költségeit sem rendezték.

Roberto de Assis Moreira, a Porto Alegre-i születésű Ronaldinho bátyja szerint nem történt csalás.

Legfrissebb hírek

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
20 órája

A Daniel Alves érdekeltségi körébe tartozó klubhoz igazolt a magyar U-válogatott csatár

Minden más foci
2025.06.05. 16:39

Neymar piros lapot kapott, a Santos nagy bajban van – videó

Minden más foci
2025.06.02. 07:34

Intenzív osztályon kezelik a brazil válogatottal világbajnok védőt

Minden más foci
2025.05.18. 13:20

A brazil elnök nem lelkendezik Ancelotti kinevezése miatt, és furcsa ötlettel állt elő

Minden más foci
2025.05.14. 14:02

Kaká lehet Ancelotti segítője a brazil válogatottnál – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.14. 09:59

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Félpályás potya és bizarr öngól is tarkította a Gremio kupameccsét – videó

Minden más foci
2025.03.13. 17:29
Ezek is érdekelhetik