Neymar piros lapot kapott, a Santos nagy bajban van – videó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.02. 07:34
null
Neymar hibája sokba került csapatának (Fotó: Getty Images)
A brazil labdarúgó-bajnokság legutóbbi játéknapján a Neymarral felálló Santos hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Botafogótól.

A találkozó eredményjelzőjén sokáig gól nélküli döntetlen állt, ám a 76. perc alapjában változtatta meg a meccs forgatókönyvét: ekkor ugyanis a Santos klasszisa, a sérüléséből nemrég visszatérő Neymar hatalmas butaságot követett el, hiszen kézzel juttatta az ellenfél kapujába a labdát, ezt azonban kiszúrta a játékvezető és a partjelző.

A beszámolók szerint egyébként a meccsen végig aktívan mozgó Neymarnak ekkor már volt egy sárga lapja, és mivel a bíró ezért az esetért is felmutatta neki a lapot, megkapta a pirosat is, így csapata emberhátrányba került.

A Botafogo pedig kihasználta a lehetőséget, és Artur 87. percben szerzett találatának köszönhetően 1–0-ra megnyerte a mérkőzést.

A vereség azért is különösen fájó a Santosnak, mert így továbbra is kieső helyen áll az együttes, a következő fordulóban pedig egy „hatpontos” összecsapáson a Fortaleza vendégei lesznek, az eltiltott Neymar nélkül. Nem beszélve arról, hogy a klasszis játékos lehet, hogy többet már nem léphet pályára szíve csapatában – hacsak nem hosszabbítja meg a lejáró szerződését. 

 

Legfrissebb hírek

Ancelotti fiát máris arcul csapták a Botafogónál – kiesett a címvédő a Libertadores-kupából

Minden más foci
2025.08.22. 10:07

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2025.08.18. 07:00

Hazatért Brazíliába a Real Madridnál is megfordult támadó középpályás – hivatalos

Minden más foci
2025.08.09. 13:51

Neymar soha nem játszana a Palmeiras stadionjában

Minden más foci
2025.08.05. 13:32

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

Brazília: lenyűgözte a sztárszörföst Neymar batmobilja

Minden más foci
2025.07.19. 15:28

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56
Ezek is érdekelhetik