Liverpool: PSG? Nem, Cavani nem hívott - Suárez

Vágólapra másolva!
2013.11.05. 12:07
Luis Suárez, a Liverpool uruguayi labdarúgója a Radio Monte Carlónak adott exkluzív interjújában kérdésre válaszolva kijelentette: bár nagyon jóban van honfitársával, Edinson Cavanival, kettejük között nem került szóba, hogy ő is a francia főváros csapatába igazoljon.

„Nem, nem hívott – mondta Suárez az RMC-nek. – Azt viszont nem titkolta, hogy nagyon jól érzi magát Párizsban, a klub, a társak, a franciák futball iránti szeretete egyaránt pozitív benyomást tett rá. Sokat beszélgetünk ilyesmiről, nagyon érdeklik például az én angliai tapasztalataim. És hogy milyen nagyszerű futballista, azt mutatja, milyen jól boldogul Párizsban, noha klubcserét követően az első időszak rendszerint nem könnyű."

Suárez elmondta, hatalmas csalódás lenne számára, ha Cavanival és a többiekkel nem tudnák kiharcolni a vb-részvételt – gondolni sem mernek arra, hogy a Jordánia elleni interkontinentális pótselejtező ne sikerüljön az uruguayi válogatottnak. Ami pedig a pályán alkalmanként tanúsított, hosszú eltiltásokat kiváltó ellentmondásos viselkedését illeti:

„Mindenki másképp viselkedik meccs közben. Vannak, akik befelé égnek, és minden agresszivitásukat magukba fojtják. Én képtelen vagyok visszatartani az érzelmeimet, ha valami nem tetszik, kimutatom. S persze azt is, ha boldog vagyok."

Mivel a francia média kérdezte, szóba került az uruguayi játékos Patrice Evra elleni, nyolcmeccses eltiltást eredményező 2011-es rasszista megnyilvánulása is.

„Úgy büntettek meg, hogy semmiféle bizonyítékuk nem volt. Nagyon rosszul érintett az ügy, de ma már nem foglalkozom vele, ez a múlt, én meg a jelennek élek" – válaszolta a rasszizmus vádját a tárgyaláson is következetesen tagadó futballista.

Legfrissebb hírek

Videó: hihetetlen, mit hagyott ki Edinson Cavani a 98. percben

Minden más foci
2025.02.26. 11:27

Cavani nem lesz többször uruguayi válogatott – hivatalos

Minden más foci
2024.05.31. 09:32

Cavani háttal a kapunak lőtt pazar gólt a Boca Juniorsban – videó

Minden más foci
2024.03.24. 14:34

MLS: Luis Suárez az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
2023.12.22. 17:35

MLS: az Inter Miami hamarosan bejelenti Luis Suárez érkezését – sajtóhír

Minden más foci
2023.12.22. 11:23

Elismerés: Luis Suárez nyerte a brazil aranylabdát

Minden más foci
2023.12.08. 09:13

Videó: Suárez szép góllal és könnyek között búcsúzott el a Gremiótól

Minden más foci
2023.12.04. 12:20

Videó: Luis Suárez 19 perc alatt szerzett mesterhármast, így fordított a Gremio

Minden más foci
2023.11.10. 11:50
Ezek is érdekelhetik