Játékossors: Bozsinov a sportbíróságon harcol igazáért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.10. 19:34
A bolgár labdarúgó-válogatott támadója, Valerij Bozsinov és ügynöke, Jerry Palomba szerint a lausanne-i sportbíróság pozitív döntést fog hozni számukra a Sporting Lisszabonnal szemben, amiért a portugál klub jogosulatlanul bontotta fel a csatár szerződését.

A Sporting azzal az indokkal bontotta fel a szerződését Bozsinovnak, hogy nem jelent meg időben „munkáját" elvégezni.Bozsinovnak, hogy nem jelent meg időben „munkáját" elvégezni.

„Egy biztos, a lausanne-i sportbíróság figyelmeztette a portugál klubot, és most várjuk a folytatást. Ez eltarthat február 28-ig is, aztán pedig a Sportingnak szembe kell néznie velünk" – mondta Jerry Palomba, a bolgár csatár ügynöke.

Két évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a bolgár támadó hosszabb időre elhagyja Olaszországot, ám hiába kötött három évre szóló szerződést a Sportinggal, a lisszaboniak fél év után „nemkívánatos személynek" nyilvánították egy elpuskázott büntető miatt, nem sokkal ezelőtt pedig – három kölcsönadást követően (Lecce, Verona, Vicenza) – hivatalosan is felbontották a szerződését.

Ami azt a bizonyos 2012. januári elrontott büntetőt illeti: a Moreirense elleni portugál Ligakupa-mérkőzés 92. percében Bozsinov annak ellenére ragaszkodott a megítélt büntető elvégzéséhez, hogy nem ő volt kijelölve, és korábban egyszer sem rúgott tizenegyest a csapatban. Bozsinov rontott, a győzelem elmaradt, a szurkolók feldühödtek – a lisszaboni klub vezetősége pedig eltiltotta, majd hamarosan kölcsönadta a játékost korábbi klubjának, a Leccének.

A 42-szeres bolgár válogatott játékos jelenleg csapatot keres; amíg nem jár sikerrel, a Lokomotív Szófiánál edz és tartja formában magát.

Bozsinov iránt Argentínából is érdeklődtek, a Racing Club és a Quilmes is képben van. Amint arról korábban már beszámoltunk: a transfermarkt.de a napokban még arról számolt be, hogy Bozsinov meg is egyezett a kispestiekkel, ezt viszont azóta sem erősítették meg hivatalosan, sőt, a Honvédnál tagadták, hogy bármilyen kapcsolatuk lenne a bolgárral.

Legfrissebb hírek

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:17

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Portugáliába igazolt a Ferencvárossal hírbe hozott védő – hivatalos

Minden más foci
2025.06.30. 09:25

A Sporting elnöke szerint Gyökeres csak a világ legrosszabb ügynökével maradhat le a klubváltásról

Minden más foci
2025.06.29. 15:09
Ezek is érdekelhetik