Válogatott: Izraelben úgy tudják, Sousa a nyáron magyar kapitány lehet

Vágólapra másolva!
2013.09.11. 14:49
null
Sousa is ott volt kedden este a Puskás-stadionban (Fotó: Török Attila)
A Walla izraeli sportportál úgy tudja, hogy Paulo Sousa nem véletlenül nézte meg a helyszínen a Magyarország–Észtország vb-selejtezőt (5–1). A Maccabi Tel Aviv 43 éves portugál mesterének jó esélye van arra, hogy a 2016-os Eb-selejtezőknek már az ő irányításával vágjon neki a magyar labdarúgó-válogatott – írják.

Izraeli információk szerint Sousa a szezont még letudja klubcsapatával, és a nyáron foglalhatná el a magyar kispadot. Beszámolnak arról is, hogy a kedden Budapesten tartózkodó portugál még az este során találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki a sportág mellett a portugál tréner munkásságának is nagy tisztelője volt fehérvári időszaka alatt. Belső forrásokra hivatkozva 99 százalékosan jósolják meg, hogy a vb-selejtezők után Egervári Sándor távozik a posztjáról, és a portugál tréner váltja őt a nemzeti csapat élén.

A Videotont másfél éves itt tartózkodósa alatt az Európa-liga csoportkörébe irányító Sousa viszonya kifejezetten feszültnek mondható Egervárival, emlékezetes, hogy egy törökországi találkozásuk során nem volt hajlandó kezet fogni vele.

Az, hogy a portugál tréner venné át a magyar válogatott irányítását már korábban is szóbeszéd tárgyát képezte. A Hollandiától elszenvedett hazai 4–1-es vereség után Egervári Sándor állása veszélyben forgott egy évvel ezelőtt.

A szakember – akinek meghatározatlan ideig szóló szerződése van, amelyben nem szerepel célként a 2014-es vb-re való kijutás – csak azt követően nyugodhatott meg és folytathatta a munkát, hogy a válogatott nyert Észtországban (1–0) és itthon Törökország (3–1) ellen. Így teremtve magának reális esélyt a továbbjutásra, amely pár napja a bukaresti vereség után leginkább matematikaivá vált.

Legfrissebb hírek

Aratásképtelenség és kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 08:11

A kapitány prófétai intelme és a futballozó oroszlánok – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:35

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

Magyar válogatott
2025.07.15. 20:00

Egervári Sándor: Nekem a lelkem fáj…

Magyar válogatott
2025.07.15. 07:02

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik