Portugál Kupa: ezt is elszúrta a Benfica, guimaraesi öröm

Vágólapra másolva!
2013.05.26. 20:30
A Vitória Guimaraes nyerte meg a labdarúgó Portugál Kupát, miután az oeirasi döntőben 2–1-re legyőzte a Benficát.

A 30. percben a Benfica került előnybe Nicolás Gaitán találatával, de a 80. percben az algériai el-Arbi Hillel Szudani egyenlített, majd két perccel később a 19 éves portugál szélső, Ricardo révén a győztes gólt is megszerezte a Guimaraes. Az 1922-ben alapított klub öt elveszített finálé (1942, 1963, 1976, 1988, 2011) után ért fel a csúcsra a Portugál Kupában.

A Benfica számára sokáig a triplázás is reális célnak tűnt, de a lisszaboni csapat az utolsó két fordulóban elbukta a bajnoki címet – amely a Portóé lett –, majd egy 93. percben kapott góllal elveszítette az Európa-liga döntőjét is, most pedig szintén a hajrában alul maradt a hazai kupadöntőben is.

LABDARÚGÁS, PORTUGÁL KUPA
DÖNTŐ
Benfica–Vitória Guimaraes 1–2
(Gaitán 30., ill. Szudani 80., Ricardo 82.)

 

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
21 órája

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Brazília: a Benficánál köthet ki a klub-vb-n remeklő középpályás – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.19. 18:49

A Benficától igazolt védőt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 19:52

„Ez nem futball!” – Marescát kihozta a sodrából a vihar miatti kényszerszünet

Klub-vb
2025.06.29. 09:36

A hosszabbításban szétesett a Benfica, továbbjutott a Chelsea

Klub-vb
2025.06.28. 21:50

Csoportelsőséget ért a Benficának a történelmi Bayern-verés

Klub-vb
2025.06.24. 23:00

Két és fél órás szünet, hat gól – a döcögős kezdés után könnyedén verte amatőr ellenfelét a Benfica

Klub-vb
2025.06.20. 19:34
Ezek is érdekelhetik