Oroszország: „Korrupt, idóta bíró!” - szólt a hangosbemondó

Vágólapra másolva!
2013.03.18. 14:20
A hétvégi Tyerek Groznij–Rubin Kazany mérkőzés botrányba fulladt: az utolsó percekben a hazai játékost kiállító bírót a vezérszurkoló hangosbemondón keresztül idiótának, korruptnak nevezte – később Csecsenföld elnöke is úgy nyilatkozott, szörnyű volt a bíráskodás.

A csecsenföldi Groznijban megrendezett orosz bajnoki mérkőzés 87. percében Mihail Vilkov játékvezető a második sárga lap kiosztásával öltözőbe küldte a hazaiak csapatkapitányát, Rizvan Ucijevet. A döntetlenre álló, parázs mérkőzés nézői dühösen fogadták a döntést, majd a vezérszurkoló a következő kifejezésekkel illette a bírót hangosbemondóján keresztül: „Korrupt idióta!"

A megnyilvánulást egyöntetű szimpátia fogadta a hazai szurkolók részéről, de később a meccs után Csecsenföld elnöke, Ramzan Kadirov is egyetértését fejezte ki: ,,Egyszerűen szörnyű mérkőzés volt játékvezetés szempontjából. Ucijev második, felesleges sárgája, ok nélküli tizenegyes – a bíró mindent megtett, hogy megváltoztassa a játék menetét. Törekedni fogok rá, hogy kivizsgálják a bíró döntéseit. Az egész futballvilág előtt elnézést kérek azért, amit mondtam, de nem a játékvezetőtől: megérdemelte a korrupt jelzőt! Ez már nem az első eset volt. Tudja meg, hogy a grozniji Tyerek a tisztességes játékot támogatja, nem a korruptat!" – írta Instagram oldalán az elnök.

Egyes orosz sajtóforrások szerint az ominózus jelzők egyenesen a csecsen elnök szájából hangzottak el a meccsen – nem titok ugyanis, hogy Kadirov különösen jó viszonyt ápol a csapat játékosaival. Az sem ritka, hogy az elnök a meccsek szüneteiben bátorító beszédet tart a focistáknak, de pletykák szerint a győztes mérkőzések után nagyobb pénzösszegekkel is honorálja a játékosok igyekezetét.

Az Orosz Labdarúgóliga (RFPL) szóvivője elmondta, várják a szükséges dokumentumokat a meccs kapcsán, hogy döntést hozhassanak. A Tyerek akár pénzbüntetést vagy zárt kapus meccseket is kaphat.

A mérkőzés egyébként gól nélküli döntetlennel zárult, az Európa-ligában a Chelsea-vel találkozó Rubin a hatodik, a Tyerek a nyolcadik helyen áll az orosz bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
9 órája

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20
Ezek is érdekelhetik