Ligue 1: a PSG-nél cáfolják, hogy tárgyalnának Rooneyval

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 18:18
Leonardo, a Paris St. Germain sportigazgatója cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint tárgyalásban állnának a Manchester United csatárával, Wayne Rooneyval.

A katari tulajdonosok színre lépése óta a PSG az európai futball egyik leggazdagabb egyesülete, és olyan játékosokat is le tudott igazolni, mint Zlatan Ibrahimovic, Thiago Silva vagy Lucas Moura.

Rooney nevét azután hozták összefüggésbe a PSG-vel, hogy a hírek szerint megromlott a kapcsolata Sir Alex Ferguson menedzserrel.

„Úgy érzem, a PSG mostanra olyan helyzetbe került, hogy gyakorlatilag bárkit megvehet. Jó látni, hogy több kiváló játékos is szeretne nálunk játszani. Wayne Rooney is közéjük tartozik, de soha senkivel nem beszéltünk a lehetséges átigazolásáról. Ha le akarjuk szerződtetni, akkor először a Manchester United fogja ezt megtudni” – nyilatkozta Leonardo a Sky Sportsnak.

A sportigazgató hozzámondta, hogy most egyelőre nem a lehetséges igazolásokra gondolnak, hanem egy esetleges triplázásra, hiszen még bajnokesélyesek a Ligue 1-ben, állnak még a Francia Kupában, valamint a BL-ben megkapták a Barcelonát.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
16 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
20 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
21 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20
Ezek is érdekelhetik