Eurofutball: Vadóczék rangadót vesztettek, öngól Dirk Kuyttől

Vágólapra másolva!
2013.03.03. 23:43
Súlyos védelmi és kapushibákkal tarkított mérkőzésen Vadócz Krisztián csapata, az OB hazai pályán 3–2-re kikapott az éllovas FC Köbenhavntól a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Az FCK egy öngóllal szerzett vezetést, a hazaiak két kapushibát kihasználva fordítottak – az egyenlítő gólnál Vadócz Krisztián passzolta Emil Larsennek a labdát, aki egy csel után távolról a kapuba lőtt –, majd a szünet után megint a koppenhágaiak percei következtek: két kijátszott helyzetből a maguk javára fordították az állást. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT! TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

PORTUGÁLIA. A Benfica 1–0-ra győzött Óscar Cardozo tizenegyesével a Beira-Mar vendégeként, és a Porto szombati döntetlenjét kihasználva pontelőnyre tett szert a tabellán. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
TÖRÖKORSZÁG. Olcay Sahan 93. percben szerzett góljával a Besiktas 3–2-re legyőzte a Fenerbahcét. A Fener mindkét gólját a szenegáli Moussa Sow szerezte, betalált honfitársa, a „fekete sasokat" erősítő Mamadou Niang is – sőt Dirk Kuyt is, de a holland fejéről a saját kapujába pattant a labda a 40. percben, azzal lett 1–1 az állás. A két csapat helyet cserélt a tabellán, most a Besiktas a második. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
BELGIUM. Korábbról elhalasztott mérkőzésen a Zulte Waregem a 92. percben szerzett góllal idegenben 1–0-ra legyőzte a Charleroi-t, és hárompontnyira megközelítette az éllovas Anderlechtet. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
ROMÁNIA. A vasárnapi bukaresti rangadón a Dinamo 1–0-ra legyőzte a Rapidot, és hatos veretlenségi sorozata révén tapad az élbolyra. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
UKRAJNA. A Dinamo Kijev hazai pályán nem tudta legyőzni a gyengécske Krivbászt, így visszacsúszott a negyedik helyre. A Sahtar utcahosszal vezet. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
BULGÁRIA. A két fő aranyérem-várományos közül az éllovas Ludogorec hazai pályán, a Levszki idegenben győzött vasárnap, így maradt köztük az egypontos differencia. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
CSEHORSZÁG. A Baník Ostrava egy pontot elcsent az éllovas Viktoriától, a hatos győzelmi sorozatuktól búcsúzó plzeniek előnye így már csak egy pont a Sparta előtt. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
LENGYELORSZÁG. A címvédő Slask idegenben 1–1-et játszott a Kielcével, és bár csak ötödik, vetélytársai veresége következtében közelebb került a közvetlen élbolyhoz. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
CIPRUS. Az APOEL idegenben 1–0-ra legyőzte az AEK Larnacát, és már csak egy pont a lemaradása az első helyezett Anorthoszisz mögött. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
HORVÁTORSZÁG. Az Istra hét, a Rijeka öt forduló óta nem nyert, egymás elleni vasárnapi meccsük „törvényszerűen" 1–1-es döntetlent hozott. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!
IZRAEL. A Beitar nem tud kimászni a gödörből, a Netanya elleni vasárnapi 1–1-gyel hatmérkőzésesre nyúlt bajnoki nyeretlenségi sorozata. TABELLA, EREDMÉNYEK ITT!

Legfrissebb hírek

Megvédte bajnoki címét a Sturm Graz, Lengyelországban a Lech Poznan ért fel a csúcsra

Minden más foci
2025.05.24. 21:07

Saját nevelésű balbekket szerződtethet a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 08:35

Távozik a Benficától a világbajnok Di María

Minden más foci
2025.05.18. 10:05

Gyökeres-góllal ért véget, újra a Sporting lett Portugália bajnoka

Minden más foci
2025.05.17. 21:54

Nem született döntés a portugál „bajnoki döntőn”, a címvédő Sporting kezében az aranyérem sorsa

Minden más foci
2025.05.10. 21:10

Hit nélkül nem ment a győrieknek a Benfica elleni BEK-elődöntőben

Népsport
2025.05.06. 08:42

Korábban sem kupát, sem bajnokságot nem nyertek: egy év alatt meglett mindkettő!

Minden más foci
2025.05.04. 22:59

Provokáció? Homály és fény a Benfica öltözőjében – megbüntették a Portót

Minden más foci
2025.04.11. 09:31
Ezek is érdekelhetik