Afrika: Szenegált kizárták, Drogbáék lesznek ott az ANK-n

Vágólapra másolva!
2012.10.16. 17:39
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség kedden bejelentette, kizárta az Afrikai Nemzetek Kupájából Szenegált, miután szurkolói petárdákat, köveket és egyéb, oda nem illő tárgyakat dobáltak be a pályára az Elefántcsontpart elleni ANK-selejtezőn.

Mint ismert, az „elefántok” – a 4–2-re megnyert első mérkőzés után – Didier Drogba duplájával 2–0-ra vezettek Szenegál otthonában, amikor a mérkőzés a hazai szurkolók rendzavarása miatt a 78. percben félbeszakadt, majd negyven perc várakozás után véget is ért.

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) hivatalos indoklása szerint a találkozót 2–0-s eredménnyel Elefántcsontpartnak írták jóvá, míg Szenegált kizárták a selejtezősorozatból, így Drogbáék 6–2-es összesítéssel kvalifikálták magukat a jövő évi, dél-afrikai kontinensviadalra.

A CAF szabályzata szerint, ha a játékvezetőnek félbe kell szakítania a mérkőzést, mert a vendégcsapatot valamilyen inzultálás éri, akkor a hazai együttest automatikusan ki kell zárni a sorozatból.

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik