Futsal: Vincze Ottó is a Dunakeszi NB II-es csapatában

Vágólapra másolva!
2012.08.17. 11:57
Horváth Ferenc és Lőw Zsolt után újabb nagypályás válogatott futballistát szerződtetett a helyi Kinizsi futsalcsapata: a következő szezontól ugyanis Vincze Ottó is az NB II-es együttest erősíti.
Ha az ember meghallja Vincze Ottó nevét, elsőre talán mindenkinek az a két csodaszép gól jut eszébe, amelyet 21 évesen a Grasshoppersnek lőtt – a Ferencváros végül 3–0-ra nyert Svájcban a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az NB II-ben már most retteghetnek attól a pimasz külsős cseltől, és utána a pontos csavarástól. Vincze Ottó finom technikája mit sem kopott az évek során – sőt talán még kifinomultabbá vált –, tehát a Dunakeszi biztosan nem vett zsákbamacskát.

„Hiányzott már a labda, a futballpálya, úgyhogy alig várom a bajnokságot – mosolygott a tizenegyszeres válogatott. – Örülök, hogy régi társakkal, jó játékosokkal, remek közegben futsalozhatok. Azt azért hozzátenném, hogy a futsalt még tanulnom kell, hiszen egészen más, mint a nagypályás játék.”

Az egykori középpályás számára nem teljesen ismeretlen a futsalközeg, ugyanis 2008-tól másfél évig a győri csapat klubigazgatója volt – azóta az ETO Magyarország legjobbjává nőtte ki magát.

Vincze Ottó nagypályán egyébként volt a Ferencváros, a Győr, a Zalaegerszeg, a Vasas, a Sion, a Mannheim, a Cottbus, sőt még a Barcelona futballistája is. A kiváló futballista egy évre szóló szerződést kötött a Dunakeszivel, rajta kívül Kun Gábor (Ferencváros) és a román válogatott Safar Tony – a Berettyóújfalu korábbi futsalosa – érkezett.

A Dunakeszi Kinizsi az előző szezonban első alkalommal indult az NB II-ben, rögtön ezüstérmes lett a Keleti csoportban, és a cél nem változott: újra érmet kell szereznie a csapatnak.

Legfrissebb hírek

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
2025.10.20. 07:21

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Az Újpest elvette a Nyíregyháza veretlenségét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 21:56

A Nyíregyháza kiütötte az előző idény döntősét; továbbra is hibátlan a címvédő

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 22:13

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14

Kis pálya, nagy büszkeség – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.25. 23:07
Ezek is érdekelhetik