A jelszó: a társ ütve jó - Dyer & Bowyer, Ibra, Barton és a többiek

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2012.03.05. 16:58
Címkék
E heti sportlegünk ihletője Salvatore Sirigu. A Paris Saint-Germain olasz válogatott kapusa az amúgyis őrületes Olympique Lyon elleni rangadón a 94. percben született, 4–4-et jelentő találat után eszelős gólörömöt mutatott be csapattársán, Maxwellen. Ám mivel emlékezetes, látványos vagy szimplán pihent agyú gólörömökkel egyébként is tele a padlás – de legalábbis egy teljes sportleg-gyöngyszem –, így a megmozdulás egy másik jellemzőjén indulunk el. Hiszen az eset után talán azon sem csodálkozott volna senki, ha Maxwell feljelentést tesz a lyoni rendőrkapitányságon, ha nem is fizikai, de csapaton belüli pszichikai erőszak alkalmazása miatt. Vigyázat, a folytatásban ennél csak durvább esetek jönnek!

Azt tartja a mondás, illendő, ha mindenki először a saját portáján sepreget, így kezdjük mi is a csapaton belüli negatív erők elszabadulása fedőnévre hallgató áttekintésünket egy magyarországi esettel. Még élénken élhet mindannyiunk emlékében, hisz csak fél éve történt, így talán nem lep meg senkit, hogy először a Ferencváros öltözőjében kell „takarítgatnunk”. A zöld-fehérek öltözőjében egy augusztusi délután azt követően szabadult el az indulat, hogy a Fradi kikapott otthon az újonc Pécstől. csapaton belüli negatív erők elszabadulása fedőnévre hallgató áttekintésünket egy magyarországi esettel. Még élénken élhet mindannyiunk emlékében, hisz csak fél éve történt, így talán nem lep meg senkit, hogy először a Ferencváros öltözőjében kell „takarítgatnunk”. A zöld-fehérek öltözőjében egy augusztusi délután azt követően szabadult el az indulat, hogy a Fradi kikapott otthon az újonc Pécstől.

Abdi Oláh Lóránttal
különbözött össze
Abdi Oláh Lóránttal különbözött össze

Hogy pontosan mi is történt, azóta sem teljesen világos, mindenesetre az biztos, hogy Liban Abdi ütött és Oláh Lóránt ezt elszenvedte. Hogy ez előtt és után pontosan valójában mi és hányszor hangzott vagy csattant el, rejtély. A Fradi akkori edzője, Prukner László által „bizonyos szinten intelligens, de borzasztóan nehezen munkára fogható” labdarúgóként jellemzett norvég-szomáliai fiú ezzel egyidőben – a túl sokat bulizó, akarjuk mondani csapatbomlasztó Andrezinhóval együtt – kiírta magát a csapatból. Azóta új edző, új törvények, s végül Abdinak is megbocsájtottak.

Az persze nyilvánvaló, hogy konfliktusok mindenhol vannak, s napjainkban, amikor a teljesítménykényszer, a csapaton belüli pozíciókért folyó harc állandó nyomás alatt tartja a legtöbbször különböző nemzetiségű, így különböző kultúrákból érkező labdarúgókat, akkor a konfliktusok is élesebb színezetet öltenek, mint a „boldog békeidőkben”. S ráadásként még ott van a média is, amely mindenhol ott van – és mindent lát.

Angliára különösen igaz ez. André Villas-Boas persze csak feszültségoldásként építi be a Chelsea játékosainak edzésébe a birkózást, bunyóban azonban a Manchester Citynél sincs hiány. Ha távozik a kékektől, tapasztalataira támaszkodva Roberto Mancini nyugodtan megírhatja Konfliktuskezelés egy labdarúgócsapat edzésein című disszertációját, és ha akarja, személyes érintettség folytán az amúgyis külön tanulmányt érdemlő Külön útmutató Carlos Tévezhez című részt nyugodtan kihagyhatja (ebből egyelőre úgyis mindenki megbukott), témája akkor is akad majd bőven.

Mario B. és Jerome B.
 párosjelenete
Mario B. és Jerome B. párosjelenete

Az olasz szakember az elmúlt másfél évben ugyanis kifejezetten sokat tapasztalhatott a témában. Lássuk az esettanulmányokat: Yaya Touré és James Milner, majd Vincent Kompany és Emmanuel Adebayor (utóbbi meccsen) összeszólalkozása, Jerome Boateng és Mario Balotelli verekedése edzésen, majd Kolo Touré és Adebayor ütésváltása. Mindez együtt a 2010– 2011-es szezonban, az eredmény: bajnoki 3. hely, rövidesen távozó J. Boateng és Adebayor. A futballista és a trikó című modern performansza óta személyes kedvencünknek számító Balotellinek természetesen már erre a szezonra is jutott egy csihi-puhival tűzdelt edzése. Jellemző azonban, hogy Mancini (kiegészülve a pr-osztállyal) ma már mennyire jól kezeli az ilyen szituációkat: néhány nappal az eset után a megzabolázhatatlan talján és Micah Richards maguk simították el az ügyet egy nyilvános második menetként megrendezett poénboksz keretében.

Lehmann-magánszám
Lehmann-magánszám

Persze, ha valódi, magukat poénkirálynak tartó labdarúgókat keresünk, akkor igazából csak Joey Barton és Zlatan Ibrahimovic jöhet szóba. Igaz, egyszer Jens Lehmann is futott 50 métert, hogy megfojtogassa a lesre futó Marcio Amorosót, amiért megérdemel egy különdíjat, de neki egyébként rendkívül hosszú a „hülyeséglistája”. A börtönviselt angolról – aki két hónapja egy Cassius nevű fiú boldog apjának mondhatja magát – mindent elmond, hogy képes élő adásban palackot vágni épp interjút adó csapattársához, de Ousmane Dabo fejét konkrétan szétverte. Zlatanról pedig talán mindenki tudja, hogy az edzéseligazítások alatt kedvenc elfoglaltsága a feltörekvő csapattársak hátbarugdosása. Valljuk be, ehhez képest egy Arjen Robben-féle pofon, valójában csak atyai feddés, bár lehet, hogy erről Thomas Müllernek más a véleménye.

Ha azonban páros akciót keresünk, akkor kétségkívül két, nem éppen hidegfejűségéről ismert brit viszi a pálmát, természetesen Kieron Dyer és Lee Bowyer duója. Hozzájuk képest Adeybayor orrcsavarós Bendtner-megrovása, Freddy Ljungberg és Olof Mellberg szabadfogású ütközete, Thomas Gravesen Robinho-kergetése vagy Graeme Le Saux és David Batty kilencvenes évekbeli klasszikus kakaskodása szinte bakfitty. A 2005-ös Newcastle két renitensének egy Aston Villa elleni meccsen, 0–3-nál durrant el az agya, amikor csapatuk már amúgyis emberhátrányban volt. Gondolhatták, ez a meccs lefutott, így kőkorszaki bunkók módjára a legegyszerűbb, de legőszintébb eszközökkel a pálya közepén próbálták lerendezni korábbi, vélt vagy valós sérelmeiket, miközben teljesen más felé szállt a labda. Az előzmény: Dyer nem passzolt Bowyernek; a bonyodalom: Bowyer ezt szóvá tette; a konfliktus: nyílt színi összecsapás; a tetőpont: Bowyernek már szétszakadt a meze, de három ember kell hozzá, hogy leválasszák Dyerről; a megoldás: dupla piros. De vajon volt-e közös zuhanyozás?

BOWYER–DYER – A CSATA


„Nagyszerű csapattársak vagyunk. Őszintén. Tényleg! Nem viccelek! És ha ő mást mond, akkor kib***ttul beverem a száját!” – idézte Dyert később a The Sun hitelt nem érdemlő módon, ám a bulvárlap aligha tévedett abban, a két játékos a folytatásban sem evett egymás tenyeréből, pláne, hogy még bírósági ügy is kerekedett a balhéból. Graeme Souness menedzser szellemi színvonalának megfelelően kezelte a verekedést kiprovokáló Bowyert, és az egyéb büntetések mellett ezerszer leíratta vele a következő mondatot: „Többé nem verekszem a pályán!” Az maga a csoda, hogy a sárga lapok Premier League-rekordját tartó középpályás még további egy szezont kihúzott a „szarkáknál”, Dyerrel együtt.

Vajon mit szólt volna Bowyer és Dyer jelenetéhez Bowyer és Dyer néhány hónappal korábban?
Vajon mit szólt volna Bowyer és Dyer jelenetéhez Bowyer és Dyer néhány hónappal korábban?
Bellamy  így emlékszik 
a Riise-afférra
Bellamy így emlékszik a Riise-afférra

Fenti eset azért is hökkentette meg a nagyvilágot, mert nézők előtt, élő közvetítés során ritkán történik ilyen konfliktus csapattársak között, a színfalak mögött természetesen gyakrabban előfordul. Olaszországban például az elmúlt időszakban Pablo Osvaldót ítélte el nyilvánosan a köz, amiért megütötte Erik Lamelát az Udinese elleni bajnoki után.

Egy brit nehézfiúról még nem ejtettünk szót, pedig Craig Bellamy pályafutása sem mentes a csapattársakkal szembeni agressziótól. Erről leginkább John Arne Riise tudna mesélni: a norvég és a walesi a Liverpool portugáliai edzőtáborozásán zörrent össze, az alkoholgőzzel jócskán átitatott, többfelvonásos színjáték legizgalmasabb kelléke kétségkívül egy golfütő, amely – természetesen Bellamy jóvoltából – közelebbi ismertséget kötött Riise lábával. Liverpoolban persze ebből is született egy gólöröm.

David Beckham arcmása
David Beckham arcmása

Mancini és Souness esetében már szó esett az Angliában dolgozó menedzserek konfliktuskezelési és fegyelmezési módszereiről, azonban ha alaposabban körbevizsgálódunk az is kiderül, hogy a mindig diplomatikus szigetországiak is hajlamosak olykor elkapatni magukat. Alex Ferguson módszereit – amelynek eredményeképp minden idők legismertebb szemöldöktapaszát a Madame Tussaud panoptikumában is próbálták lemásolni – aligha kell bemutatni. Az MU-nál a menedzser nyert, a világ egyik legjobb jobb lába pedig távozott, ám Jim Magiltonnak 2009 decemberében az állásába került, hogy – a tudósítások szerint – lefejelte Buzsáky Ákost az öltözőben.

Azon mégsem csodálkozhatunk, hogy Roy Keane milyen (sokáig) jól érezte magát SAF kezei alatt, hiszen a Nottingham Forestnél egy másik legenda, Brian Clough fel is pofozta, és szó szerint padlóra küldte őt zöldfülű korában. Konfliktusuk ellenére Keano mindig tisztelettel beszélt Clough-ról, és hálás volt, hogy annyi lehetőséget adott neki pályafutása elején.

Hálás lehetett a játékpercekért Gennaro Gattuso is a 2006-os világbajnokságon, amúgy mi mással magyarázható, hogy az aranyig tartó menetelés során olykor megszorongatta, majd meg is csapta a sikerkapitányt, Marcello Lippit? Játékos persze ritkán ússza meg következmények nélkül az edző elleni agressziót, de azzal a munkamennyiséggel, amellyel a Milan sztahanovistája akkortájt rendelkezett, ezt is megengedhette magának. Bezzeg négy évvel később Nicolas Anelka csak szóban inzultálta Raymond Domenech-et, Patrice Evra pedig csupán az egyik asszisztenssel kezdett ki, mégis hosszú eltiltás lett a dolog folyománya. Talán, ha nem esnek ki a kékek már a csoportkörben…

GATTUSO ÍGY ÜNNEPEL

Igazságtalanok lennénk azonban, ha csak a futballistákra húznánk rá a vizes lepedőt, hiszen más sportágakban is elő-előfordul, hogy két csapattárs nem a bajtársiasságával próbálja beírni magát a sporttörténelembe. Shaquille O’Neal és Kobe Bryant korabeli, hét országra szóló ellenségeskedését nem kell különösebben ecsetelni, esetükben állítólag csak Bryant valujevnyi testfelépítésének hiánya, azaz a mínusz húsz centi, illetve ötven kiló akadályozta meg a fizikai kontaktus létrejöttét.

Nem volt különösebb valós érintkezés két másik NBA-s kosaras, Gilbert Arenas és Javaris Crittenton között sem, esetüket mégis példa nélkülinek tartják a profi sport történetében, ugyanis korábban nem nagyon fordult elő, hogy két csapattárs ilyen-olyan okból kölcsönösen fegyvert fogjon egymásra. Mindezt a klub öltözőjében, december 24-én…

HA NINCS CSAPATTÁRS,
JÓ A TESÓ IS
Az amerikaifocistákhoz hasonlóan az NHL-ben sem sűrűn tűznek össze csapattársak, de a hokisok a játékvezetőket is ritkán bántják – hiszen minek, amikor bizonyos keretek között minden feszültség-levezetésre ott az ellenfél. Egy esetet mégis megemlítenénk, igaz, némiképp kivételként. Keith Primeau és Wayne Primeau ugyanis nem voltak csapattársak, annál inkább testvérek. Anyukájuk előtt azonban alighanem életük végéig magyarázkodni kell, amiért a világ szeme láttára verekedtek össze. Csodálkozunk-e, ha ezek után Keith a Philadelphia edzésén Chris McAllisterrel is véresen komolyan „gyakorolta” a bunyót.

Az NFL-ben a szigorú szabályozás miatt manapság már ritka az összezörrenés ellenfelek között, csapattársakra pedig egyébként is inkább az összeszólalkozás a jellemző. A sportág egyik leghírhedtebb esete 1997-ben történt, amikor a Washington Redskins elkapója, Michael Westbrook gyakorlatilag a földbe döngölte Stephen Davist. A ma már MMA-harcosként küzdő Westbrook nehezen viselte, hogy a futó azt terjeszti róla: meleg. Pechjére, mindezt az egyik helyi tv-csatorna kamerái előtt tette.

Arra is több példa akad, nem muszáj csapatsportot űzni ahhoz, hogy egy közösség látványos széthúzását lássuk. Két francia válogatott atléta, Mehdi Baala és Mahiedine Mekhissi-Benabbad például a Gyémánt Liga-sorozat egyik versenyén verekedett össze, de sajnos hasonló kategóriába sorolható Verrasztó Dávid Gyurta Gergely elleni ütése is.

MIKOR AZ ATLÉTÁK KEMÉNYKEDNEK: BAALA VS. MEKHISSI-BENABBAD

Mindnél csúnyább ügy két műkorcsolyázóé, Tonya Hardingé és Nancy Kerringané, akiket már megemlítettünk korábbi sportleg-anyagainkban is. Miután az 1994-es lillehammeri olimpia előtt Harding és férje arra kérte egyik barátját, hogy súlyosan sebesítse meg a legnagyobb riválist, köztörvényes bűnözőkkel kerültek egy kategóriába. A börtönt nem is kerülhették el, Tonya Harding pedig az egyik legegzotikusabb sportolói pályafutást tudhatja magáénak, miután műkorcsolya után ökölvívásban is kipróbálta magát, manapság pedig pankrátorként ijeszteget.

De hogy sorainkat egy pozitívabb végkicsengésű történettel zárjuk, következzék egy sztori az MLB hőskorából. Joe Tinker és Johnny Evers egyaránt a Chicago Orpheans (később Cubs) legendás alakjai közé tartozott. Mindketten 1902-ben mutatkoztak be a csapatban, és jóbarátok voltak, ám 1905-ben, egy szeptemberi napon az történt, hogy Evers nem várta meg a taxival csapattársait a hotelnél. Tinker ezt számon kérte a pályán, aminek hatalmas verekedés lett a vége, Tinker pedig a kedélyek csillapodtával azt mondta Eversnek: „Ne beszélj hozzám és én sem fogok hozzád beszélni! Játszd a pozíciódat, én is játszom az enyémet, és hagyjuk békén egymást.”

A páros ezt követően 33 éven keresztül nem szólt egymáshoz. 1913-ig játszottak együtt, nyertek közösen két World Seriest, a liga legnagyobbjaivá váltak, játékot neveztek el kettejükről(!), verset írtak róluk – miközben nem tudtak egymásnak megbocsátani.

Végül 1938-ban mindkettőjüket meghívták a rádióba a World Series közvetítésére, és ahogy hosszú évek után újra látták egymást, összeölelkeztek, és könnyes szemmel nekiálltak sztorizgatni. Néhány évvel haláluk előtt, 1946-ban együtt iktatták be őket a Hall of Fame-be.

A Cubs 1908-as bajnokcsapata – az ellentétek ellenére nyerő együttes volt
A Cubs 1908-as bajnokcsapata – az ellentétek ellenére nyerő együttes volt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik