Dopping: a brazil Jóbsont két évre eltiltották kábítószer-használat miatt

Vágólapra másolva!
2011.09.15. 20:15
Egy 2009 végi brazil bajnoki után bukott le egy szúrópróbaszerű doppingellenőrzés alkalmával a 23 éves támadó, Jóbson Leandro, akiről kiderült: rendszeresen kokainozik. 2010 elején fél évet már letöltött a büntetéséből, a többit felfüggesztették, de mint kiderült nemrég, továbbra is a kábítószer rabja maradt.

A futballista játékjogát most a Nemzetközi Sportdöntő Bizottság függesztette fel, de a játékos nehéz sorsára tekintettel (a nyomorúságos körülmények között felnövő Jóbson 15 évesen lett alkoholista, két évvel később kokainista) úgy döntött, hogy 2012 márciusában visszatérhet a pályákra, ha addigra kigyógyul a függőségből.Jóbson 15 évesen lett alkoholista, két évvel később kokainista) úgy döntött, hogy 2012 márciusában visszatérhet a pályákra, ha addigra kigyógyul a függőségből.

A Botafogo 1.4 millióért vette meg Jóbsont 2010 nyarán a Brasiliensétől, de a nyár végén szerződést bontott vele.

Legfrissebb hírek

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
15 órája

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40

Döntés helyett újabb 3000 svájci frankot követel Kenderesi Tamáséktól a CAS – ítélet még mindig nincs

Úszás
2025.02.20. 09:13

Sinner: Felelős vagyok a csapatomért

Tenisz
2025.02.17. 09:33

Felmentették a doppingügy miatt eltiltott korábbi szegedi kézilabdázót

Kézilabda
2025.02.15. 17:30

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39
Ezek is érdekelhetik