Vatikán: a Chievót megjárt futballista is játszik a Klérus-kupán

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 14:16
Tizenhat papi válogatott részvételével nemzetközi labdarúgótorna kezdődik szombaton a Vatikánban.

A mintegy négyszáz, 19 és 57 év közötti lelkész, valamint papnövendék a Klérus-kupáért verseng négy kvartettben, majd az ünnepélyes díjátadóra május 28-án – a Bajnokok Ligája-döntő napján – kerül sor.

A házigazdák sárga-fehér mezt viselő együttesében pályára lép a korábban az olasz élvonalbeli Chievo ifjúsági csapataiban is megforduló Davide Tisato, aki a Redemptoris Maternek nevezett együttest erősíti, amióta papnövendék lett.

A torna szigorú katolikus előírások szerint zajlik: vasárnap nem rendeznek meccseket, és a legkisebb szitokszóért is piros lap jár.

A Vatikán nem tagja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA), ennek ellenére saját bajnokságot működtet, amely főként római lakosokból áll. Válogatott találkozókat ritkán játszik, és legfeljebb más miniállamokkal – Monacóval, San Marinóval – csap össze.

Legfrissebb hírek

PSG: Ferenc pápa által aláírt vatikáni mezt kapott Messi

Francia labdarúgás
2022.01.25. 13:16

„Isten a testet is komolyan veszi” – Németh Norbert atya és a sport

Egyéb egyéni
2021.07.08. 16:33

Eb 2020: a Vatikánban járt a svájci válogatott

Foci Eb 2020
2021.06.24. 11:35

F1: személyesen fogadta Ferenc pápa Giovinazzit a Vatikánban

F1
2020.02.07. 10:08

Labdarúgás: Magyarországon játszik a vatikáni válogatott

Minden más foci
2015.09.21. 13:35

A pápa kérésére a Vatikánban fog játszani Ronaldinho

Sportszelep
2014.08.08. 13:02

Már Ferenc pápának is van aláírt spanyol válogatott meze - videó, képek

Sportszelep
2013.04.15. 18:33

Milan-drukker követi a Bayern-drukkert Szent Péter trónján?

Sportszelep
2013.03.13. 11:38
Ezek is érdekelhetik