Matthäus lesz a bolgárok szövetségi kapitánya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.21. 16:49
null
A magyar válogatott után újabb nemzeti csapatot irányíthat a német szakember (Fotó: Action Images)
A korábban a magyar labdarúgó-válogatottat is irányító Lothar Matthäus lesz a bolgár nemzeti csapat szövetségi kapitánya, így övé lehet a 2012-es Európa-bajnokságra való kijutásért felajánlott busás jutalom.

„Néhány napon belül hivatalosan is bemutatjuk Matthäust, akivel egyéves szerződést kötünk, kétéves hosszabbítási opcióval" – jelentette be kedden Boriszlav Mihajlov, a szövetség (BFU) elnöke, hozzátéve: segítőnek az U21-eseket felkészítő Mihail Madanszkit és a válogatott volt másodedzőjét, Canko Cvetanovot kéri fel.

A BFU nemrég kétmillió eurót helyezett kilátásba annak a szakvezetőnek, aki a gyenge kezdés ellenére kivezeti az együttest az Eb-re. A bolgárok az első selejtezőjüket 4–0-ra elvesztették Angliában, majd 1–0-ra kikaptak Montenegrótól. A hazai fiaskó után lemondott Sztanimir Sztoilov kapitány, majd másnap Naszko Szirakov sportigazgató is.

A 49 éves Matthäus – aki 1990-ben játékosként világbajnok volt a németekkel – korábban klubedzőként megfordult az osztrák Rapid Wiennél és Salzburgnál, a szerb Partizan Beogradnál, a brazil Atlético Paranaensénél és legutóbb az izraeli Maccabi Netanyánál. Új megbízatásának első állomása október 8-án a Wales elleni Eb-selejtező lesz.

Legfrissebb hírek

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
21 órája

Euro 2028: komoly kormányzati támogatást kap a kontinenstorna

Minden más foci
22 órája

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
2025.06.19. 10:00

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
2025.06.18. 18:25

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik