Brazília: Scolari után Rivaldo is a Palmeirasban köthet ki

Vágólapra másolva!
2010.08.22. 07:18
Elképzelhető, hogy a Palmeiras labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 38 esztendős Rivaldo. Helyi sajtóértesülések szerint a csatár azért szerződne az együtteshez, mert azt Luiz Felipe Scolari irányítja, akivel 2002-ben vb-aranyérmes lett a brazil válogatott.
Rivaldo 1994 és 1996 között szerepelt a Palmeirasban, és a Lance című sportnapilapnak adott nyilatkozatában kijelentette, ott szeretné befejezni a pályafutását.A klasszis futballista 2002-ben világbajnoki címet nyert a brazil válogatottal, 1999-ben a nemzetközi szövetség (FIFA) szavazásán őt választották a világ legjobb játékosának, 74 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, és ezeken a találkozókon 34 gólt szerzett.Scolari korábban az üzbég bajnok Bunyodkor edzéseit irányította, a taskenti gárda játékmestere pedig Rivaldo volt.
Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik