Játékvezetés: Kassaiék túl az utolsó komoly megmérettetésen

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.03.04. 18:23
A nyári dél-afrikai labdarúgó világbajnokságra kijelölt magyar játékvezetői csapat – Kassai Viktor, Erős Gábor és Vámos Tibor – tagjai az elmúlt napokat külföldön töltötték – olvasható az MLSZ honlapján. Először Zürichben vettek részt tüzetes orvosi vizsgálatokon, amelyen mindent a legnagyobb rendben találtak, majd Las Palmasba repültek, ahol többnapos elméleti és gyakorlati képzés után csütörtökön – már megszigorított – fizikai felmérésre került sor. A tesztek teljesítése egyiküknek sem jelentett problémát.

A trió tagjai a hétvégén érkeznek haza, hogy ezt követően bekapcsolódjanak a hazai bajnokságokba. Rövid itthon tartózkodás után aztán március 16-án vagy 17-én az egyik Bajnokok Ligája-mérkőzésen kell bizonyítaniuk.

A nemzetközi feladatokhoz kapcsolódó hír, hogy női FIFA-játékvezetőnk, Kulcsár Katalin ma érkezett haza Ciprusról, ahol rangos „A" válogatott tornán vett részt, eredményesen, így jó esélye van arra, hogy tavasszal korosztályos Eb-döntőn is közreműködhessen.

Legfrissebb hírek

Kassai Viktor: Nem a megállók voltak szépek, hanem az út

Minden más foci
2025.06.30. 17:27

Kassai Viktor marad az osztrák futballjátékvezetők vezetője

Minden más foci
2025.06.30. 15:17

Kassai Viktor is előadást tartott az Osztrák Sportújságírók Szövetsége kongresszusán

Minden más foci
2025.06.05. 14:36

A magyar példát követik az osztrák sportújságírók is – Dél-Tirolban rendezik az éves kongresszust

Egyéb egyéni
2025.06.03. 19:26

Puhl Sándor után Kovács István – másodszor vezet BL-döntőt magyar játékvezető Münchenben

Bajnokok Ligája
2025.05.12. 21:06

Labdarúgás: Kassai Viktor interjút adott az UEFA honlapjának

Minden más foci
2023.10.25. 08:31

Játékvezetés: Kassai Viktor Ausztriában lesz a játékvezetők főnöke

Minden más foci
2023.06.15. 10:57

Bulgária: Kassai Viktor nem hosszabbítja meg szerződését a szövetséggel

Minden más foci
2023.06.14. 14:47
Ezek is érdekelhetik