Labdarúgás: Kassai Viktor interjút adott az UEFA honlapjának

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 08:31
null
Kassai Viktor szerint sosem késő tanulni (Fotó: UEFA)
Az osztrák játékvezetői testület technikai igazgatójaként dolgozó Kassai Viktor tavasszal sikeresen elvégezte az UEFA kétéves futballszervezői mesterkurzusát, erről is beszélt az európai futballszövetség honlapjának adott interjúban.

Az interjúban Kassai Viktor beszélt a kezdetekről, arról, hogy az édesapja is játékvezető volt, és hogy akinek nincs meg a tehetsége ahhoz, hogy jó labdarúgó legyen, az is részese lehet a játéknak, akár a legmagasabb szinten is. Elmondta, játékvezetőként megtanulta kezelni az embereket, rájött, hogyan találhatja meg a közös hangot a különböző temperamentumú személyekkel. A bíráskodást 2020-ban befejező Kassai a fiatal játékvezetőknek azt tanácsolja, tanuljanak, és ez vezérli őt is a mai napig.

„A visszavonulásomkor fontosnak tartottam, hogy továbbképezzem magam, mert csupán abból, hogy játékvezető voltam, nem feltétlenül lehet megélni. Más szemszögből is meg akartam ismerni a labdarúgást – idézte Kassait az UEFA honlapja. Más ismeretek kellenek ahhoz, ha valaki klubvezető vagy a bírók vezetője akar lenni. A játékvezetés kis része a futballnak, bőven van mit tanulni másoktól.”

Kassai elmondta, a tanfolyamot sok korábbi labdarúgóval együtt végezte el, akikkel megoszthatták, ütköztethették a játékvezetők és a futballisták nézetét egy-egy témakörben.

„A játékvezetők fegyelmezett emberek. Aki ezt a szakmát választja, annak sok hosszú előadást kell végighallgatnia, amihez türelem kell. A játékosok többsége nem szokott hozzá ehhez, ők edzettek kint a szabadban, és új volt nekik, hogy ennyit ülünk egy helyben” – mesélte Kassai, aki elmondta, pályafutása legemlékezetesebb mérkőzése a 2011-es BL-döntő volt a Barcelona és a Manchester United között a Wembleyben.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:48

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
2025.09.10. 14:23

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49
Ezek is érdekelhetik