Azt már eddig sem lehetett mondani, hogy mindig békés egyetértés uralkodott Michel Platini, az UEFA, és Sepp Blatter, a FIFA elnöke között, de a két sportvezető újabb konfliktusba keveredhet – most a 2012-es olimpián indítandó (?) közös brit csapat miatt. A nemzetközi szövetség támogatja a „Team GB” ötletét, az európai viszont – a skót, a walesi és az északír tagország függetlenségét féltve – ellenzi azt.

Fotó: Action Images (archív)
Platini támogatásáról biztosította a skótok "függetlenségi harcát"

Fotó: Action Images (archív)
Platini támogatásáról biztosította a skótok "függetlenségi harcát"
„Elkötelezettje vagyok a Skót Labdarúgó-szövetség és a hasonló helyzetben levő szövetségek függetlenségének, és az UEFA-nak nincsenek tervei arra, hogy megváltoztassa a brit szövetségek jelenlegi státusát” – nyilatkozta a tárgyalás után Platini.
Mivel a FIFA „hátszele” a közös brit csapatot segíti, könnyen lehet, hogy a két szövetség hamarosan összeugrik a témán.
Ahhoz, hogy a brit válogatott elindulhasson az ötkarikás játékokon, a FIFA szabálykönyvének 8. pontja alapján szükség lesz (a közös csapatot értelemszerűen támogató angol FA mellett) a skót, a walesi és az északír szövetség engedélyére, illetve az esemény házigazdája, az UEFA hozzájárulására is.
A skót parlamenti képviselők álláspontja mindenesetre egyértelmű, mint ahogy Gordon Smithnek, a Skót Labdarúgó-szövetség ügyvezetőjének is.

„A szurkolók nem akarják az egyesített brit válogatottat, a tagországok sem, a politikusok viszont nyomják az ötletet. Azt hinné pedig az ember, a miniszterelnöknek jobb dolga is van, mint hogy gőzhengerként keresztülgázoljon a szövetségeken… A brit csapat létrejötte precedenst teremtene, és felhasználható lenne ellenünk, épp ezért ellenezzük az ötletet” – tette hozzá.
Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája
Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete
Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek
Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20
Ezek is érdekelhetik