Vasárnap végleg eldőlt, hogy a Rubin Kazany nyeri meg idén az orosz labdarúgó-bajnokságot, miután idegenben 2–1-re legyőzte a Szaturnt, míg a legnagyobb ellenfél, a CSZKA Moszkva otthon kikapott. A tatárföldi csapat sikeredzője, Kurban Bergyijev a Szport-Ekszpressz című napilapnak a csapatról és a jövőről nyilatkozott.

Fotó: Action Images
Kurban Bergyijev (szemben) bajnoki címig vezette az idén fennállása 50. évfordulóját ünneplő kazanyi klubot

Fotó: Action Images
Kurban Bergyijev (szemben) bajnoki címig vezette az idén fennállása 50. évfordulóját ünneplő kazanyi klubot
„Nagyon boldogok vagyunk. Elértük a végső célunkat. Tudtam, hogy ha már ilyen parádésan kezdtük az idényt, megnyerhetjük a bajnokságot” – mondta Bergyijev, visszautalva arra, hogy április 25-én a Dinamo Moszkva elleni sikerrel új győzelmi rekordot állítottak fel, mivel hét egymást követő bajnokijukat megnyerték, amivel túlszárnyalták a Dinamo Moszkva korábbi, hatmeccses csúcsát.
„Kiválóan kezdtük a szezont, és a fő erényünk az volt, hogy az együttes a saját játékát nyújtotta, és futballistáimat csak a győzelem érdekelte. Úgy gondolom, ezek hozzájárultak ahhoz, hogy egy remek közösség alakuljon ki” – nyilatkozta az edző.
„Ez a siker is mutatja, hogy nincs lehetetlen. Bebizonyítottuk, hogy nem csupán Moszkvában születnek bajnokcsapatok, hanem Oroszország más régióiban is, hiszen itt is erős a gazdasági háttér” – tárta fel a siker titkát a mester. (Kazany egyébként egy 1 110 000 főt számláló város Moszkvától 850 kilométerre keletre.)
A vezetőedző a bajnoki cím bebiztosítását követően két személyt külön is kiemelt, mint akik különösen nagy szerepet játszottak abban, hogy a Kazany végezzen a tabella élén. „Szergej Szemak a csapat kapitánya, és kivételes labdarúgó, akire mindig lehet számítani, Rusztem Sajmanov sportigazgató pedig sokat segített nekem, hogy ilyen légkör alakuljon ki a klubnál.”
„Nem vagyok már fiatal, de Szergej és Rusztem itt vannak, hogy mindenben segítsenek. Jövőre új játékosokkal szeretnénk megerősíteni a keretet, hogy még nagyobb önbizalommal vágjunk neki a Bajnokok Ligájának” – szólt a folytatásról az 56 éves Bergyijev.
„Bár az utolsó három kör eredményei nekünk már nem számítanak, minden mérkőzéshez ugyanúgy fogunk hozzáállni, mint eddig is tettük” – ígért győzelmeket a befejező fordulókra is a türkmén szakember.
Legfrissebb hírek

Premjer-liga: 12 év után távozik a Rubin sikeredzője
Minden más foci
2013.12.20. 18:27

Labdarúgás: Milosevic Oroszországban folytatja
Minden más foci
2008.03.11. 16:35

Szerhij Rebrov Oroszországban folytatja pályafutását
Minden más foci
2008.03.03. 23:51
Ezek is érdekelhetik