Vb-2010: a FIFA elégedett a dél-afrikai stadionokkal

Vágólapra másolva!
2008.02.22. 17:58
A szervezőbizottság tájékoztatása szerint elégedett volt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a 2010-es dél-afrikai világbajnokság tervezett stadionjainak jelenlegi állapotával.
A FIFA szemlebizottsága körútja során a rendezők kíséretében hat létesítményt látogatott meg a tíz vb-arénából.

„Nagyon elégedettek vagyunk a házigazdák igyekezetével és a stadionokban eddig elvégzett munkával” - mondta Rond DelMont, a FIFA-delegáció vezetője, aki hozzátette: máshol ennyi idővel a vb-rajt előtt nem álltak ennyire jól az előkészületekkel.

A FIFA illetékesei Johannesburgban, Rustenburgban, Pretoriában, Polokwane-ben, Bloemfonteinben és Nelspruitban jártak. Kimaradt ugyanakkor az ellenőrzésből többek között Port Elizabeth. Helyi médiainformációk szerint itt nagyon lassan halad a munka és elképzelhető, hogy a jövő nyári Konföderációs Kupára sem készül el az aréna.

„A Konföderációs Kupa négy helyszínét is meglátogattuk a FIFA képviselőivel és az itt tapasztaltak alapján biztosak vagyunk benne, hogy remekül sikerül lebonyolítani a tornát” - mondta a szervezőbizottság küldöttségét vezető Dennis Mumble.
Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

A szeptemberi vb-selejtezők után büntetést kapott az MLSZ

Magyar válogatott
2025.10.07. 19:28

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
2025.10.03. 08:56
Ezek is érdekelhetik