Szudán elleni sikerével közel került a továbbjutáshoz Egyiptom

Vágólapra másolva!
2008.01.26. 22:44
Közel került negyeddöntőbe jutáshoz Egyiptom labdarúgó-válogatottja az Afrikai Nemzetek Kupáján. Az egyiptomiak az első játékrészben egyszer tizenegyesből, a másodikban kétszer akcióból voltak eredményesek.
Zidan (balra) érdekes lövő mozdulata
Reuters
Zidan (balra) érdekes lövő mozdulata
Zidan (balra) érdekes lövő mozdulata
Reuters
Zidan (balra) érdekes lövő mozdulata

Szudán válogatottja már az első tíz percben megszerezhette volna a vezetést, azonban Al Tayeb beadása után Tambal próbálkozását bravúrral védte Al Hadari. A csatár nem sokkal később újabb lövést eresztett meg az egyiptomi kapu felé azonban ezúttal nem találta el azt.

Az első félóra végéhez közeledve az egyiptomiak jutottak óriási lehetőséghez, amikor El Moez kapus szabálytalankodott a tizenhatoson belül Rabouval szemben, amiért a játékvezető tizenegyest adott. A sértett maga végezte el a büntetőt, és a jobb alsó sarokba lőtte azt.

A szünet után először Zidan villant, aki távolról eresztett meg egy lövést, azonban a szudáni hálóúr bravúrral hárított. Ez e helyzet is azt mutatta, hogy bizony a szudániak csak nagy szerencsével tudnak egyenlíteni.

A hajrában aztán eldőlt a találkozó, hiszen a hetvenhetedik percben Aboutraika volt eredményes egy szép akció után. De ezzel még nem volt vége, hiszen a csereként beállt játékos a nyolcvannegyedik percben is megvillant. Ekkor balról a szöget rosszul záró kapus mellett helyezett a jobb alsó sarokba.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, C CSOPORT

2. FORDULÓ
Egyiptom – Szudán 3-0 (Rabou 29.-11-esből, Aboutraika 77., 84.)
Legfrissebb hírek

Manéék ikszeltek Szudánnal; Togo nem bírt Mauritániával

Foci vb 2026
2025.03.22. 22:55

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség Nigériának adta az elmaradt líbiai mérkőzést

Minden más foci
2024.10.26. 16:56

Lélektani hadviselés? Fél napnál is hosszabb időre bezárták a nigériai futballválogatottat egy elhagyatott líbiai repülőtérre

Minden más foci
2024.10.14. 13:15

Szudán zsinórban a harmadik vb-selejtezőjét nyerte meg, Marokkó a triplázó El-Kabi vezérletével gurított hatot Kongónak

Minden más foci
2024.06.11. 23:45

Elefántcsontpart: nyerges vontatón parádéztak az ANK-győztes válogatott tagjai – videó

Minden más foci
2024.02.13. 10:35

Afrika-kupa: ezt hallani kell, a Waka Wakát énekelte a kommentátor a tizenegyespárbaj alatt – videó

Minden más foci
2024.02.04. 12:14
Ezek is érdekelhetik