Aranylabda: a Tuttosport című olasz napilap szerint Kaká nyert

Vágólapra másolva!
2007.11.08. 23:29
Adriano Gallianira, az AC Milan alelnökére hivatkozva a Tuttosport című olasz napilap arról számolt be, hogy a milánóiak labdarúgója, Kaká nyerte az Aranylabdát.
Galliani elárulta, az egész AC Milan vezetése jelen lesz a december 2-ai, párizsi gálán, amelyen a 25 éves brazil irányító átveszi majd a sportág legnagyobb egyéni elismerésének számító Aranylabdát.Kakának nem ez lesz az első kitüntetése idén, ugyanis a hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete (FIFPro) 45 ezer futballista szavazata alapján őt választotta az elmúlt szezon legjobbjának.A France Football francia szaklap által alapított Aranylabdát idén először a világ bármely pontján futballozó labdarúgó megkaphatja, korábban a legjobb Európában játszó klasszis vehette át. A kitüntetést 96 szakújságíró szavazata alapján december 2-án adják át a legtöbb voksot kapott futballistának. Hivatalosan eddig csak az 50 jelölt nevét hozták nyilvánosságra. Tavaly a világbajnok olasz válogatott csapatkapitánya, Fabio Cannavaro érdemelte ki a díjat. MTI
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

Francia labdarúgás
2025.09.08. 20:48

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Olvasóink Lamine Yamalnak adnák az Aranylabdát

Minden más foci
2025.08.25. 14:16

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
2025.08.21. 15:55

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05
Ezek is érdekelhetik