U17-es vb: Anglia és Németország is továbbjutott a nyolc közé

Vágólapra másolva!
2007.08.31. 00:43
Címkék
A Dél-Koreában zajló U17-es labdarúgó-világbajnokság utolsó nyolcaddöntőiben az angolok 3-1-re múlták felül Szíria együttesét, míg a németek 2-1-re nyertek az Egyesült Államok ellen.
Az angolok a vártnál nehezebben jutottak túl a közel-keleti együttesen. A meccs eleje nyögvelenyősre sikeredett, bár egy-egy félhelyzet mindkét oldalon adódott. A gólcsend végül a 17. percben tört meg, amikor a játékvezető egy szíriai kézen látta megpattanni a labdát, s a tizenegyespontra mutatott.

Lansbury értékesítette is a büntetőt, ám az ellenfelet ez nem törte meg. Sőt, egy szabadrúgás után alig kerülte el a kaput a labda. Amikor azonban a szíriaiak a legközelebb kerültek az egyenlítéshez, az angolok akkor duplázták meg előnyüket, Pearce révén.

A félidő után hat perccel viszont jött a hidegzuhany: Szíria szépített. Az ellenfél ezután sem hagyott nyugtot az angoloknak, mely végül egy kontra végén alakította ki a végeredményt a 62. percben. A meccs végén a szíriaiaknak körülbelül három százszázalékos helyzete volt még, de a dekoncentráltságnak és a hihetetlen kapusbravúroknak köszönhetően végül az angolok mentek tovább.

A németek jól kezdték a meccset, több helyzetet alakítottak ki. Az első félidőben az amerikaiak csak Lambo kapus lélekjelenlétének köszönhették, hogy nem kellett akár többgólos hátránnyal az öltözőbe vonulniuk.

A szünet után is erősen kezdett a Nationalelf, „csak” öt játékosa hagyott ki százszázalékos ziccert. A gólcsend végül a 65. percben tört meg Sukuta-Pasu révén, végre vezettek a németek.

Az USA ekkor kitámadott, az egyenlítés reményében ám hátul túlságosan is kinyíltak, s így a német játékos megduplázta előnyüket. Az amerikaiak még találtak egy gólt a mérkőzés hosszabbításában, de összességében a németek megérdemelten nyertek.

A két ősi rivális, Anglia és Németország egymással találkozik a negyeddöntőben.

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-KOREA:

NYOLCADDÖNTŐK:
Anglia – Szíria 3-1
Németország – Egyesült Államok 2-1

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Spanyolország Franciaország
Ghána Peru
Argentína Nigéria
Anglia Franciaország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik