U17-es Eb-sel.: „Van még egy célunk a fiúkkal…” – elitkörben a válogatott

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.10.31. 20:37
A hazai rendezésű labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar U17-es válogatott Telkiben 3–1-re legyőzte Bosznia-Hercegovinát, ezzel a kvartettjében a bolgárok mögött csoportmásodikként továbbjutott a tavaszi elitkörbe, ahol a tét a kontinenstornára való kijutás lesz. A találkozó után Jeremiás Gergő szövetségi edzővel beszélgettünk.

Jeremiás Gergő szövetségi edző szerint csapata jól szállt be a mérkőzésbe.

„A játékosoknak azt mondtam, hogy a futballunk Bulgária ellen is megvolt a győzelemhez, amennyiben a hibákat kijavítjuk, nem fordulhat elő még egyszer az, hogy annyi helyzetet kihagyunk. Nem is hagytunk. Nyilván a döntetlen nekik jó volt, ezt lehetett érezni, hogy nem is akarnak feljebb jönni, amikor pedig megpróbálták, jól kibújtunk a presszingből, és tudtunk veszélyeztetni. Jól alakult a mérkőzés nagy része, de volt egy időszak, amikor picit feljebb jöttek, a gól adott nekik egy lendületet. Aztán jól reagált rá a csapat, sikerült ismét kétgólos előnybe kerülni, amit a végén már a szívünkkel, de sikerült megtartani, úgyhogy megvan a továbbjutás.”

Videónkban beszél arról, hogy izgult-e, amikor szépítettek a bosnyákok, és helyzeteket dolgoztak ki. Elárulja, hogy mit mondott a fiataloknak a mérkőzés után, kicsit mesél az ünneplésről, de szóba kerül az is, hogy neki ez volt az első éles vizsgája szövetségi edzőként. Végül szóba kerül az elitkör, ahonnan már a ciprusi Európa-bajnokságra lehet jutni.

„A NYOMÁS MIATT MÉG TÖBB AKARAT VOLT BENNÜNK″ – A DUPLÁZÓ MONDOVICS

U17-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
ELSŐ SZAKASZ, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 3–1
(1–0)
Telki
MAGYARORSZÁG:
Kocsis B. – Csorba N., Szekér, Csorba D. (Pál, 89.), Zója-Katona – Bolgár (Vitályos, 89.), Madarász, Kugyela (Egri, 66.) – Németh H., Mondovics (Somogyi, 76.) – Szép (Barkóczi, 66.)
Gólszerző: Mondovics (33., 47.), Barkóczi (78.), ill. Ignatkov (61.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Andorra–Bulgária 1–2

A csoport végeredménye: 1. Bulgária 7 pont (4–2), 2. Magyarország 6 (5–2), 3.Bosznia-Hercegovina 4 (5–4), 4. Andorra 0 (1–7)

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 22:07
Ezek is érdekelhetik