Carlos Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem kell misztifikálni Robinho szerepét a Copa Americán. A szakember akkor beszélt erről, amikor a z Ecuador elleni 1-0-s győzelem után újságírók azt kérdezték tőle, hogy szerinte a Real Madrid játékosától függ-e a selecao sorsa a dél-amerikai kontinenstornán.

Reuters
Robinho három mérkőzésen négy gólt szerzett a Copa Americán

Reuters
Robinho három mérkőzésen négy gólt szerzett a Copa Americán
A történet előzménye, hogy Robinhón kívül eddig egyetlen más játékos sem szerzett gólt a sárga-kékeknél három mérkőzésen. Mint ismeretes, Mexikótól 2-0-ra kikapott az ötszörös világbajnok, hétszeres Copa America-győztes együttes, míg Chilát 3-0-ra, Ecuadort pedig 1-0-ra győzte le, és a negyeddöntőben újra Chile válogatottja lesz az ellenfele.
A versenykiírás szerint a B csoport másodikjaként a brazilok a legjobb harmadikkal mérkőznek, és ez történetesen a chilei csapat.
Visszatérve Robinho kulcsszerepére, Dunga ezzel kapcsolatban így fogalmazott:
AZ NSO AJÁNLJA
Dunga, akit a kérdések legtöbbje láthatóan irritált, azt is cáfolta, hogy túlságosan defenzív lenne az a formáció, amelyben pályára küldi játékosait.
„Minden törekvésem arra irányult, hogy támadóbb szelleművé tegyem a csapatot – hangsúlyozta a kapitány. – Csak azért, mert mondjuk három csatárt küldesz a játéktérre, még nem lesz támadó az együttes. Hasonlóan az, hogy három védekező ember van középen, még nem jelenti azt, hogy defenzív a válogatott.”
„Soha nem játszottunk döntetlenre – folytatta. – Még a nyolcvannyolcadik percben is mindig megpróbálunk gólt szerezni.”
Dunga azt mindenesetre elismerte, hogy a brazil együttes eléggé gyengén kezdett Ecuador ellen.
„Az első félidő utolsó húsz percéig valóban nem lendültünk bele igazán” – adott igazat a kritikusoknak.
A COPA AMERICA NEGYEDDÖNTŐJÉNEK PÁROSÍTÁSA
Venezuela | Uruguay | július 8., 00:05, San Cristobal |
Chile | Brazília | július 8., 02:50, Puerto la Cruz |
Mexikó | Argentína v. Paraguay | július 8., 22:05, Maturin |
Argentína v. Paraguay | Peru | július 9., 00:50, Barquisimeto |
A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM (magyar idő szerint péntekre virradó éjjel)
Egyesült Államok | Kolumbia | 00:35, Barquisimeto |
Argentína | Paraguay | 02:50, Barquisimeto |
Legfrissebb hírek

Copa América: Messi, Agüero és Batista sem pánikol
Minden más foci
2011.07.02. 13:30

Ronaldo pelenkában is zseni volt
Sportszelep
2011.02.22. 16:50

U17: Argentína legyőzésével kontinensbajnok Brazília
Minden más foci
2009.05.12. 14:11
Ezek is érdekelhetik