A finn üzenete: első számú kapusnak jött

Vágólapra másolva!
2009.08.05. 23:46
Címkék

Tűz és víz. Míg Oscar Ackeström vidáman bolondozott az első pillanattól kezdve, hogy leszállt Budapesten, három órával utána Tommi Satosaari már hűvös nyugalommal tekintett körül a Ferihegyi repülőtéren. Az Alba Volán 19 finn kapusa a tavalyi idényben a francia Brianconban védett Vas Márton, Ladányi Balázs és Szélig Viktor csapattársaként.

„Tőlük sokat tudok a magyar hokiról, és arról is, hová jövök, meg aztán két évet lehúztam az Olimpija Ljubljanában, védtem néhányszor a Volán ellen – mondta a fehérváriak 34 esztendős szerzeménye. – Az utóbbi években figyelemmel kísérem a legtöbb európai bajnokságot, így tudom azt is, hogy az osztrák liga igen erős, fel lesz adva a lecke a Volán számára az előttünk álló szezonban. Tudom, Ocskay Gábor tragédiája után minden szempontból nehéz idény vár a csapatra, de ami rajtam múlik, meg fogom tenni a minél jobb szereplésért.”

Satosaari azt is elárulta, szó sincs arról, hogy a kispadot kívánná melegíteni a fehérvári jégcsarnokban. „Még nem ismerem a srácokat, nem tudom, milyen vetélytársaim lesznek, de azért vagyok itt, hogy én legyek az első számú kapus” – jelentette ki a szőke finn.

Kérdés, mit szól ez utóbbihoz Hetényi Zoltán, a csapat világbajnokságot megjárt válogatott kapusa…

Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
2 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
3 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
3 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
3 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik