Kanyó bronzérmes

Vágólapra másolva!
2009.07.24. 01:16
Címkék

Bronzérem az uszodában, és minden számban országos csúcs – remekül sikerült a magyar uszonyos úszók első napja a tajvani világjátékokon, Kanyó Dénes a férfiak 400 méteres versenyében ugyanis bronzérmet szerzett az olimpia programján nem szereplő sportágak seregszemléjén. A szegedi Muréna úszója kiváló, jól felépített taktikával szerezte meg a harmadik helyet. „Az első és a második kétszázon is ugyanúgy 1:30-at úsztam azzal a technikával, amelyet még néhai edzőmtől, Gyémánt Imre bácsitól tanultam” – mondta a verseny után Kanyó Dénes. A nők is nagyszerű időeredményeket produkáltak. Székely Lilla délelőtt 50 méteren új országos csúcsot úszott, de a délutáni döntő már kevésbé sikerült számára, ott a nyolcadik helyen végzett. A 4x100-as váltó első tagjaként azonban sikerült újabb magyar rekordot megdöntenie: ő az első magyar uszonyos úszó, aki 41 másodpercnél gyorsabban úszta le a 100 métert. Székely Debreczeni Hajnalkával, Wirtz Melindával és Károlyi Csillával az ötödik helyen végzett a váltódöntőben, és a lányok is országos csúcsot értek el. Károlyi 200 méteren szintén pontszerző lett, hatodik helye mellett ő is új magyar rekordot könyvelhetett el. A viadal színvonalát jól mutatja, hogy az összes számban csak új világcsúccsal lehetett bajnoki címet nyerni, a kínaiak három rekordot is megdöntöttek.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
2 perce

„Nagyon sok szép állomása volt ennek az útnak” – Molnár Tamás 50 éves     

Vízilabda
18 perce

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
37 perce

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
48 perce

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
8 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
8 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
8 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
8 órája
Ezek is érdekelhetik