Csapatra várva

Vágólapra másolva!
2009.07.24. 23:57
Címkék

Spában zajlanak a 24 órás megbízhatósági verseny edzései, az ott rajtoló Jacques Ville­neuve-öt (a Magyar Nagydíj kétszeres győztesét) azonban ez láthatóan cseppet sem izgatja, ugyanis hazánkban múlatja az időt.

Természetesen nem szórakozni jött, hanem azért, hogy csapatot találjon magának, már hónapok óta rebesgetik ugyanis, hogy 1997 világbajnoka vissza akar térni a Formula–1-be. Legutóbb a világbajnokságon jövőre bemutatkozó USF1-gyel hozták hírbe, de ezt a csapat részéről is tagadták, és Villeneuve sem erősítette meg. Ezzel szemben egész nap a Brawn-istálló boxa környékén téblábolt, s bár készségesen nyilatkozott a tévéknek, semmiféle kapaszkodót nem adott azzal kapcsolatban, melyik csapatnál képzeli el a jövőjét.

Abban azonban majdnem biztos volt, hogy bár legutóbb 2006-ban ült F1-es autóban, ez nem jelentene problémát.

„Tudom, sokat változott a technika az utóbbi években, de annyiféle autóval versenyeztem pályafutásom során, hogy biztosan ezt is meg tudnám szokni. Ráadásul ezekben az időkben, amikor tesztelésre alig van lehetőség, szerintem mindenhol jól jön egy tapasztalt pilóta” – vélekedett a kanadai, és a kérdésre, hogy mennyi esélyt lát a visszatérésre, felhúzta a vállát, és félszeg mosollyal a szája szélén csak annyit mondott: „Egy kicsit…”, majd bevonult a Brawn-istálló motorhome-jába.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
29 perce

A spanyolok aranylabdása a kihagyott 11-esről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
48 perce

De Minaur és Fernandez győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
48 perce

A Milan és a Juventus is figyeli a Liverpool támadóját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
55 perce

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
58 perce

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Az uruguayi aranycsapat esze – száz éve született Juan Alberto Schiaffino

Népsport
1 órája

A pofára eső norvég és a piszkálás, pöckölés, tuszkolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik