Visszanyerte a respektet

Vágólapra másolva!
2009.07.13. 00:54
Címkék

Az első szettben még nagyon megilletődötten játszott.Az első szettben még nagyon megilletődötten játszott.

Rettenetesen ideges voltam, remegett mindenem, és nem tudtam a játékra figyelni, csak arra, hogy valahogy megnyugodjak, de nem sikerült. Aztán hívtam az edzőmet – amikor bejött a pályára, még a sírás szélén álltam, amikor kiment, már nevettem. Tanácsokat is adott, meg is nyugtatott – mindig tudja, mikor mit kell mondani. A második szett elején már sokkal jobban játszottam, de a harmadikra nyugodtam meg teljesen.

Mit szólt, amikor meglátta, mennyien kíváncsiak önre?

Alig hittem a szememnek, amikor beléptünk a stadionba – még sosem kaptam ilyen biztatást a szurkolóktól. Egyrészt nagyon örültem neki, de kicsit meg is ijedtem.

Mostantól azonban újra az ellenfeleknek kell megijedniük.

Valóban, amellett, hogy az én önbizalmamon rengeteget lendített ez a tornagyőzelem, talán a riválisok is másképp néznek rám ezután. Két éve mindenki tartott tőlem, tavaly inkább örültek, ha ellenem kellett játszani – remélem, mostantól ismét a korábbi irányba indul el ez a folyamat.

Karl-Heinz Wetterrel folytatják a közös munkát?

Még nem tudom, később beszéljük meg, mi legyen. Én örülnék neki.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
5 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
6 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik