Mindenki ilyen meccsről álmodik

Vágólapra másolva!
2009.07.12. 00:13
Címkék

Hát, amit szombaton átéltem, az nem volt mindennapos... És akkor még finoman fogalmaztam. Bevallom, számítottam rá, hogy különleges fogadtatásban lesz részem, de a fanatikus Barnsley-szurkolók alaposan felülmúlták azt, amire készültem. Hatezer torok énekelte a nevemet, amikor bevonultunk a pályára, a hangosbeszélő is engem éltetett és hatalmas tapsvihar fogadta az integetésemet. A kezdésig tartott az éljenzés, sőt, később, amikor lecseréltek és a levezető futást végeztem, minden lelátórész előtt rigmusba foglalták a nevemet. Tényleg nem minden meccs után él át ilyet egy labdarúgó. Nemcsak engem hatott meg a drukkerek szeretete, de a srácok is mondták a találkozó után, hogy borsódzott a hátuk, amikor a pályára léptem, és meghallották az üdvrivalgást. A mérkőzésen aztán már nem volt pardon: kemény párharcok, kegyetlen belépők, igazi Championship-csata – nagyon élveztem. Korábbi csapattársak ide, baráti fogadtatás oda, rendesen megdolgoztattak a védők, én azonban jól viseltem a kemény bánásmódot. Ilyen a brit futball... Ráadásul nem vallottunk szégyent, felvettük a tempót és helyzeteket is sikerült kialakítanunk – szép eredmény a három kettes vereség. Daren Moore-al, Gera Zoli korábbi WBA-s csapattársával cseréltem mezt, de nem csak a dresszről marad emlékezetes a délután: korábbi angliai edzőm, Simon Davey egy akkora Barnsley-zászlóval lepett meg, amekkorát még sosem láttam. Az biztos, hogy fő helyre kerül otthon. Miután visszamentünk a szállodába, elfogyasztottuk utolsó közös vacsoránkat a csapattal és Bobby Davison tájékoztatott bennünket, hogy elégedett volt hány csapattársammal a bárban ütöttem el az időt, és beszéltem velük az elmúlt napokról. Lipcsei Peti, Dragóner Attila és jómagam is legurítottunk egy pohár sört, amiért azt hiszem, becsülettel megdolgoztunk Sheffieldben.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
16 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
18 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
33 perce

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
34 perce

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
35 perce

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

„Semmi sem változott” – nem áll Isak visszatérése útjába Eddie Howe

Angol labdarúgás
48 perce

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
54 perce
Ezek is érdekelhetik