A nagyok nyakán lihegve

Vágólapra másolva!
2009.07.12. 00:13
Címkék

Elégedetten dörzsölhetik a te nyerüket a Mattersburg vezetői, a nyáron Zalaegerszegről szerződtetett Waltner Róbert ugyanis az eddigi négy előkészületi mérkőzésen hat gólt szerzett. A válogatott csatár az ETO ellen is betalált.

Minden gólnak egyformán örülök – kezdte Waltner Róbert. – Akkor is boldog vagyok, ha nagy erővel a felső sarokba lövöm a labdát, de akkor is, ha a hátamról pattan be a kapuba. A győri kapus például a hasamra ütötte a labdát, onnan került a gólvonal mögé.

Az elmúlt bajnokságban a kilencedik helyen végzett a Mattersburg. Mit gondol, segítségére lehet az osztrák együttesnek?

Azt mondják a vezetők, újra meghatározó csapat leszünk az osztrák élvonalban. Bár el kell ismerni, a három nagy, az Austria, a Rapid és a Salzburg között dől el a bajnoki cím, de azon leszünk, hogy ott lihegjünk a nyakukon.

Több országban légióskodott, mostani sorsával mennyire elégedett?

Noha harmincegy éves vagyok, nem tartom magam öreg labdarúgónak. Egy plusz egyéves szerződést kötöttem a Mattersburggal, és úgy készülök, hogy kitöltöm ezt az időt. Később kezdtem a felkészülést, mint az osztrákok, de köszönhetően Csank János edzésmódszereinek, cseppet sem vagyok lemaradva a társaktól.

Legfrissebb hírek

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
6 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
23 perce

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
27 perce

Férfi kosarasaink a csoportelsőségért lépnek pályára Észak-Macedóniában

Kosárlabda
51 perce

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
58 perce

Sokat ígér a 4x400-as férfiváltónk országos csúcsa

Atlétika
1 órája

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
1 órája

MotoGP-gyorstalpaló, 2. rész

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik