Sport&Style: itt a nyári szám!

Vágólapra másolva!
2009.07.09. 23:32
Címkék

Már kapható az újságárusoknál a Ringier Kiadó negyedéves prémiumlapjának nyári száma, amely ezúttal a víz jegyében készült. A víz jegyében, hiszen a magazin hasábjain négy olyan magyar sportolóval találkozhatunk, akik számára a víz természetes közege hol a mindennapok küzdelmét, hol a felülmúlhatatlan szépséget jelenti. A címlapsztori szereplője a kajakos szívtipró Kucsera Gábor, akit a vízisporttelep helyett egy elegáns hangulatú uszodában fotózott a Sport&Style stábja. Ennél jóval meghökkentőbb helyszínen, egy ezerliteres akváriumban készültek az úszó Jakabos Zsuzsanna képei, a különleges víz alatti felvételekben szintén a magazin nyári számát fellapozva gyönyörködhet az olvasó. Csakúgy, mint az olimpiai bajnok pólós, Gergely Istvánról és kedveséről készült sorozatban. Ez utóbbi fotózás során egy méregdrága Ferrari is feltűnt, de hogy miért, az csak a Sport&Style-ból derül ki. Ha pedig arra is kíváncsi, milyen hangulatban dolgozott együtt a stáb az említett sportolókkal, megtudhatja a www.pixter.hu/sands oldalon található werkfilmekből. És ha már a magazin készítői a víznek szentelték ezt a nyarat, akkor természetes, hogy a vitorlázásról sem feledkezhettek meg. Így került a lapba a Balaton királya, Litkey Farkas is. És akikről még olvashat a magazin oldalain: Thierry Henry, Novak Djokovics, Rafael Nadal. Emellett sok más érdekesség a sport és a stílus jegyében. Sport&Style: csak stílusosan! Keresse az újságárusoknál!

Legfrissebb hírek

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
6 perce

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
19 perce

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
31 perce

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
1 órája

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
8 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik