Kötelező gólt rúgni!

Vágólapra másolva!
2009.07.09. 23:32
Címkék

Karagandi pályájára, hiszen a gyepszőnyeg minősége finoman fogalmazva is hagyott kívánnivalót maga után. Nagy a fű, száraz a föld, a két kapu előtt és a kezdőkörben gödrök is vannak. A körülmények ellenére jó hangulatú edzést vezényelt Csertői Aurél, azt mindenki tudja, hogy a továbbjutáshoz gólt kell szerezni. A játékosok közül csupán Kuttor Attila küzd hasmenéssel, de a tréning után azt mondta, hogy vállalja a játékot. Játszik Vörös Péter is, aki utolsó meccsén szerepelhet a zöld-fehéreknél, a találkozó után ugyanis új csapatához, az üzbegisztáni Taskenthez repül. „Életem legfontosabb mecscsére készülök, rengeteg szépet és jót kaptam ettől az egyesülettől, kutya kötelességem mindent megtenni azért, hogy továbblépjünk – mondta a középpályás. – Ha a két csapat közti tudáskülönbség dönt, nem is lehet gond, a Haladás ott lesz az Európa-liga következő fordulójában.”

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Győr – megújult az Üstökös-sporttelep

Labdarúgó NB II
11 perce

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
23 perce

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
1 órája

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
1 órája

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
8 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
9 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
9 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik