Megnevel az edző

BORBÉLY KÁROLYBORBÉLY KÁROLY
Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék

Az, hogy szeretik a futballt és a labdarúgócsapatot Kecskeméten, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a rekkenő hőség ellenére hétszázan voltak kíváncsiak a lilák első felkészülési találkozójára.

Ha viszont azt nézzük, hogy a KTE-Ereco edzéseit rendszerint húsz-harminc fanatikus tekinti meg, akkor ez egyáltalán nem meglepő. Ők mindig figyelnek, fülelnek, a kedvenceik körül történő minden rezdüléssel tisztában vannak. Ők azok, akik leginkább megijedtek, amikor meghallották, hogy legnagyobb kedvencük, Csordás Csaba még nem állapodott meg a vezetőséggel a folytatásról. Forradalom lesz, ha a kis „Csorit” nem tartják itt – mondogatták, majd örömmel nyugtázták, hogy a csapat házi gólkirálya 2011-ig hosszabbított, és nem ment Győrbe, Fehérvárra, Újpestre és Paksra sem.

Mbengono Yannick 2012-ig meghosszabbított szerződését is örömmel vette a kecskeméti publikum. Kameruni földije, Edouard Ndjodo érkezésével kapcsolatban viszont megoszlanak a vélemények. Tomiszlav Szivics vezetőedző már rég feni a fogát a kissé problémásnak mondott csatárra: azt mondja, ő majd megneveli, és nagy hasznára lesz csapatának. Az FC Nitra elleni felkészülési meccsen nem villogott Ndjodo, de adott egy gólpasszt. Mégpedig Uros Veszelicsnek, aki két góljával máris belopta magát a KTE szurkolóinak szívébe. A fizimiskája alapján máris Torresnek becézett támadóra érdemes lesz figyelni a jövőben.

A meccset követően dicsérte is Szivics mester, aki a vereség ellenére nem volt elkenődve.

„A szlovák csapatnak a jövő héten kezdődik a bajnokság, jóval előrébb jár. Elégedett vagyok a látottakkal, a próbajátékon lévőkkel kapcsolatban pedig a jövő szerdai mérkőzést követően döntök” – mondta kecskemétiek vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Swiatek a döntőt is játszmavesztés nélkül nyerte meg Cincinnatiben

Tenisz
5 perce

„Kaptam egy téglát a szülőházamból, meghatódtam” – 75 éves Jakab János

Képes Sport
43 perce

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
1 órája

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
7 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
7 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik