A hivatalos értesítésig kivár a Digi Tv

Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék

„Mi még nem kaptunk semmilyen hivatalos értesítést a Chello Central Europe Műsorszolgáltató Zrt. döntésével kapcsolatban az MLSZ-től – mondta Kristóf Péter, a Digi Tv felelős szerkesztője. – Hivatalos álláspontunkat akkor tudjuk kialakítani ez ügyben, ha kapunk ilyet.”

A csatorna képviselője lapunknak elmondta, a cég jogászaival egyeztetve egyelőre ennél többet nem mondanak, és érthető az óvatosság, hiszen rengeteg pénzről van szó.

Az persze kitalálható, jókora csalódás lenne a versenybe rendkívüli ajánlattal beszálló cég számára a vereség, nem véletlenül ölt volna bele ekkora összeget a közvetítési jog megszerzésbe. Nem tudtuk meg, mi a Digi Tv álláspontja az előfizetés terjesztéséről, e kérdésben vélhetően a jogászoknak jut a főszerep.

Annyi bizonyos: a csatornák közötti versenyfutás győztese egyértelműen a magyar futball, hiszen nyilvánvalóan senki sem fizetett volna ennyi pénzt a közvetítési jogokért, ha a Digi Tv nem tesz ilyen nagyvonalú ajánlatot.

Úgy értesültünk, a tévé sportcsatornája akkor is beindul, ha a cég nem nyeri el a Soproni Liga közvetítési jogait. Mint ismert, ez a társaság birtokolja a Bajnokok Ligáját, kivéve azt az egy keddi találkozót, amelyet a TV2 választ, a Digi Tv kedden és szerdán is ad majd BL-meccset. Ugyanez a cég rendelkezik az Európa-liga, valamint a német Bundesliga közvetítési jogaival, utóbbiból információink szerint szombaton és vasárnap is két-két élő meccset láthatnak a nézők.

Legfrissebb hírek

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
15 perce

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
45 perce

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
49 perce

Megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal, Torinóból vesz középpályást a Forest – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
57 perce

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
1 órája

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
1 órája

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
2 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik