Nyitott az újításra

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék

A Konföderációs Kupa döntője, pontosabban Kaká meg nem adott (egyébként szabályos) gólja kapcsán újra felvetődött a gólbíró bevezetésének kérdése, és a Real Madrid játékosa is megemlítette, valamit tenni kellene az ellentmondásos szituációk elkerüléséért. Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke a 3–2-es brazil győzelemmel záruló finálét követő napokban elmondta, a szervezet nyitott az új technológiára, igaz, csak bizonyos megkötésekkel.

„A brazil–amerikai meccsen történt esetnél csak videobíró használatával lehetett volna helyesen dönteni, így jogos a kérdés, hogy miért nem alkalmazunk még egy asszisztenst vagy új technológiát – nyilatkozta Blatter. – Nem zárkózunk el ez utóbbi bevezetésétől, de ha a kérdéses meccsen az egyébként megfelelő szögben helyezkedő partjelző sem látta a gólt, akkor nem hiszem, hogy egy pluszasszisztens észrevette volna. De nem szabad elfelejteni, hogy a szabályokért felelős IFAB-nak bemutatott megoldások egyelőre még nem olyan pontosak, mint szeretnénk.”

Az elnök tehát elismerte, hogy a technika sem tévedhetetlen, és a videobíró bevezetését ellenzőknek szintén ez az egyik fenntartásuk, ráadásul még azt sem tudni, hogy mennyi időt venne el a játékidőből a számítógép „döntése”. Emellett sokan attól tartanak, hogy az újítás ennél is tovább folytatódna, ami gyökeresen megváltoztathatja a labdarúgást.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
30 perce

Elképesztő sebesség: így száguldott Pedro Acosta a Balaton Parkban – videó

Egyéb autó-motor
43 perce

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
47 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
2 órája

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik