MEGMONDOM A MAGAMÉT...

TÓTH MIKLÓS, a Haladás menedzsereTÓTH MIKLÓS, a Haladás menedzsere
Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:41
Címkék

Ismét mérkőzés nélkül maradtak azok, akik televízión keresztül kívánták követni a Haladás Európa-ligás bemutatkozását, a szombathelyi együttes Irtis Pavlodar elleni összecsapását ugyanis egyetlen csatorna sem tűzte műsorára. Ezzel mellesleg nemcsak a szurkolókat érte „kár”, hanem a vasi klubot is, amely így elesett a közvetítési jogért járó összegtől. Ismét mérkőzés nélkül maradtak azok, akik televízión keresztül kívánták követni a Haladás Európa-ligás bemutatkozását, a szombathelyi együttes Irtis Pavlodar elleni összecsapását ugyanis egyetlen csatorna sem tűzte műsorára. Ezzel mellesleg nemcsak a szurkolókat érte „kár”, hanem a vasi klubot is, amely így elesett a közvetítési jogért járó összegtől.

Úgy tudom, ez a kérdés még a ligán belül sincsen megoldva és véglegesen lezárva, ismereteim szerint a Digi Tv a nemzetközi kupamérkőzések kapcsán is megtette a maga ajánlatát, de nem jutottak még dűlőre a felek. Ennek a huzavonának mi vagyunk az első kárvallottjai, minimum négymillió forintos bevételtől estünk el így. Lehet azon vitatkozni, hogy ez a summa sok vagy kevés – mindenképpen több a semminél. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az Irtis Pavlodar nem kelt olyan közönség- és médiaérdeklődést, mint mondjuk a Milan vagy, hogy kézenfekvőbbet említsek, a Steaua Bucuresti, merthogy ezek az összegek azért ellenfélfüggőek.

Legfrissebb hírek

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
13 perce

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
22 perce

Varga Tibor Erik: Rengeteg energiát adnak a szurkolók

Egyéb autó-motor
43 perce

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
1 órája

NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
1 órája

Úszás: a péntek se a mi napunk volt az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik