Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Vágólapra másolva!
2025.08.22. 15:26
null
A játékoskeret nyolcvan százaléka megmaradt (Fotó: NKA Universitas Pécs)
A bajnokságban és a Magyar Kupában is a döntőt szeretne játszani a női kosárlabda NB I-ben és az Európa-kupában szereplő NKA Universitas Pécs kosárlabdacsapata – hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón a baranyai vármegyeszékhelyen.

Djokics Zseljko vezetőedző közölte: a rendkívül fiatal, 22 év átlagéletkorú csapat egyben van, a hangulat kiváló, a felkészülés pedig jól sikerült. Az előző idényben a bajnokságban és a kupában a harmadik helyen, míg az Európa-kupában a legjobb tizenhat között végzett a csapat, amelynél a bajnoki és kupadöntőbe jutás a cél – jelentette ki.

Mint mondta, céljuk az is, hogy még többen látogassanak ki a hazai mérkőzésekre, az előző idénynél is több meccsen legyen teltház, ugyanis ez az együttes nagyon hasonlít ahhoz, mint amilyen a pécsi női kosárlabdacsapat a „régi szép időkben” volt – utalt a Rátgéber László mesteredző által fémjelzett időszakra.

Kiemelte, az előző idényben szereplő keret nyolcvan százaléka megmaradt: Zsebe-Weninger Virág és Kiss Angelika távoztak, míg Dúl Panka a TFSE-MTK-tól, Varga Alíz pedig a Sopron Baskettől érkezett. A csapat Magyarország legjobbja, vélekedett, ezt pedig a pályán is meg kell mutatni.

Kitért arra, hogy a kulcsjátékosok közül van még – így Studer Ágnes – aki sérülése, más – a WNBA-ben is szereplő Lexi Held – külföldi szereplése miatt nem tudja az első hetekben megkezdeni az idényt, októbertől azonban kiegészül a táraság, s reményei szerint a nemzetközi mérkőzésekre, majd az idény második felében sorra kerülő rangadókra, ki-ki meccsekre erős, összetartó csapat áll össze.


Studer Ágnes, a klub válogatott kosárlabdázója, csapatkapitány közölte: nagy pozitívum, hogy már a felkészülés alatt megismerték az új játékosokat, továbbá, hogy sokan korosztályos kontinens- és világtornán szerepeltek. Hozzáfűzte: a tavalyi idényben már nagyon kezdett összeállni a csapat, idén ez csak jobb lesz, hiszen a társaság nagy része maradt. A legfontosabb cél a bajnoki és kupaszereplés javításán túl hogy a nemzetközi porondon is nyerjenek meccseket idegenben – hangsúlyozta.

Josepovits Kinga azt mondta, nagyon várja az idényt, ahogy mindenki más is, ugyanis a mielőbb szeretne pályára lépni. A játékos nyáron a Basketball Without Borders nemzetközi táborában szerepelt és bekerült az All Star-csapatba.

Éles Péter, a klub sportszakmai igazgatója azt emelte ki, hogy a klub egyik fontos pillére továbbra is a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, illetve az erősségüket az onnan érkező játékosok jelentik.

Jelezte, a Csatával, a Sopron Baskettel és az Újbudával lejátszandó felkészülési mérkőzéseik után az olasz élvonalban a legjobbak között számon tartott Reyer Venezia meghívására Velencében játszanak két mérkőzést.

A sportszakmai igazgató az MTI érdeklődésére közölte: a nemzetközi porondon, az Európa-kupában az előző idényben a legjobb 16-ba jutottak, így idén már az első kalapból sorsolták őket. Bár a csoportjukban nem lesz egyszerű dolguk a Sportiva Azoris Hotels (Azori-szigetek), az Elitzur Ramla (izraeli), valamint a spanyol Lointek Gernika Bizkaia és a görög PAS Giannina párharcának győztesével, céljuk, hogy tavalyi eredményüket felülmúlják.

 

Legfrissebb hírek

A Salzburg edzője viccesen a Fradiról: A végén még elhiszik, hogy megnyerhetik a meccset...

Európa-liga
Tegnap, 14:44

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
2025.10.19. 10:25

Először verte meg idegenben a TFSE a Győrt, Cegléden szerezte meg első győzelmét a DKKA

Kosárlabda
2025.10.18. 20:06

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces

Kosárlabda
2025.10.11. 10:40

Női kosárlabda: Juhász Dorka kilenc pontot dobott volt csapatának

Kosárlabda
2025.10.10. 07:36

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56
Ezek is érdekelhetik