Forró nyár Szibériában

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.06.23. 23:06
Címkék

Amint arról már hétfői számunkban olvashattak, nagy bajban van Németh Norbert szibériai klubja, a Tom Tomszk. Az orosz élvonalban pillanatnyilag a 13. helyen álló klubnak a bajnokság július 12-i folytatásáig elő kellene teremtenie legalább 400 millió rubelt (csaknem 13 millió dollár) az életben maradáshoz. Amint azt hétfői lapszámunkban Németh Norbert elmondta, neki is csupán a márciusi járandóságát fizették ki, azóta nem kapott pénzt. Maga a klubelnök, Jurij Sztyepanov minősítette kritikusnak az egyesület helyzetét a klub hivatalos honlapján megjelent interjúban.

„Több játékosunknak tartozunk még a tavalyi szezonra járó prémiumukkal, és a fizetéseket sem tudjuk folyósítani, abban is jelentősek az elmaradásaink – kesergett az elnök, majd meg is nevezte a krízis fő okát. – A világgazdasági válság hatásai bennünket sem kerülnek el. Legfőbb szponzorunk, a Tomszknyefty anyavállalata, a Gazprom átcsoportosítja a sport támogatására szánt összegeket. A Zenit futballcsapatát és a Szocsiban 2011-ben rendezendő téli olimpiát támogatja, s nekünk nem utal.”

Így került a csőd határára a Premjer-liga 16 csapatából évi 800 millió rubeles költségvetésével a 13. „leggazdagabb” klub. Pedig nem akármilyen erők mozdultak meg a megmentésére. A tomszki kerület kormányzója, Viktor Kressz még május elején maga az államelnök, Dmitrij Medvegyev közbenjárását kérte gyorssegély kiutalásához. A levél május 21-én a sportminiszter, Vitalij Mutyko asztalára került, de érdemben nem történt semmi.

Hosszú, forró nyárra számíthatnak Szibériában…

Legfrissebb hírek

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
20 perce

Idegenben félelmetes csapat érkezik az FK Csíkszeredához

Minden más foci
21 perce

Djokovics nyerte a Grand Slam-győztesek csatáját Sanghajban

Tenisz
35 perce

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
1 órája

A Puskás védője is készül ellenünk – itt az örmény keret!

Foci vb 2026
1 órája

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
1 órája

Budapest Maraton Fesztivál: csúcsot dönt az idei verseny

Atlétika
1 órája

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik