Nadal most nem vállalja

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.06.21. 00:35
Címkék

Ahogy Párizsban, a hétfőn kez dődő wimbledoni bajnokságon sem lesz Roger Federer–Rafael Nadal álomdöntő. Ám amíg a Roland Garroson a spanyol világelső azért nem tudott kísérletet sem tenni a címvédésre, mert a parádésan játszó svéd Robin Söderling legyőzte őt a legjobb 16 között, Angliában – ahol szintén ő a címvédő – pályára sem lép.

Távolmaradását maga Nadal jelentette be, miután két nap alatt második bemutató mérkőzését is elveszítette. A svájci Stanislas Wawrinka 4:6, 7:6, 10–3-ra győzte le a döntő szettet helyettesítő szuper tie-breakben, de a spanyolnak láthatóan gondjai voltak a mozgással. Pedig szerdán még jól ment neki az edzés, csütörtökre viszont romlott az állapota.

Nem véletlenül: mindkét térdében íngyulladással küszködik, és be is vizesedett a térdkalácsa, a szúró fájdalom miatt pedig nem tud tökéletesen mozogni.

„Sajnos vissza kell lépnem. Életem egyik legnehezebb döntése volt, ugyanakkor megkönnyítette választásomat, hogy nem vagyok százszázalékos állapotban egy ilyen fontos torna előtt. Mindent megpróbáltam az elmúlt napokban, hogy felgyógyuljak, ez a meccs volt az utolsó próba. Nem érzek szörnyűséges fájdalmat, de a legjobb formámtól messze vagyok” – mondta pénteken Nadal,

aki Goran Ivanisevic 2002-es hiányzása óta az első teniszező, aki nem védheti meg címét Wimbledonban.

A világelső ellenfele a francia Arnaud Clément lett volna, a második körben pedig a volt éllovas, az ausztrál Lleyton Hewitt várta volna – utóbbi fellélegezhetett egy kicsit, arra fogadni mernénk.

Nadal egyébként nem az egyetlen nagy hiányzó: a francia Gaël Monfils egy nappal korábban lépett vissza, miután egy labda után vetődve csuklósérülést szenvedett a Queen’s Club-beli ATP-tornán.

Legfrissebb hírek

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
16 perce

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
16 perce

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
24 perce

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
40 perce

Ökölvívás: három magyar lány elődöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Magabiztosan verte meg a bajnok az újoncot a női röplabdabajnokságban

Röplabda
1 órája

Birkózás: Lévai és Darabos is bronzérmes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Rekorddöntést és nagy helyzeteket láthattunk Almatiban, gólt nem – megvan a Kajrat első pontja a BL-ben

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik