„Több korrektséget vártam”

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2009.06.09. 01:24
Címkék

Ahogyan azt hétfői szá munkban megírtuk, a Budapest Stars szezonzáróján Kangyal Balázs szakmai igazgató elmondta, Robert Spisák vezetőedző távozik a csapat kispadjáról. A szlovák szakember, aki három éve dolgozott a klubnál (két évet az utánpótlásban), nem titkolta, csalódott volt, amikor megtudta a hírt, főleg azért, mert egy rendkívül kedvező ajánlatot utasított vissza a Stars miatt.

„A cseh Extraliga egyik klubja hívott vezetőedzőnek, de egyből döntenem kellett, én pedig kérni akartam egy kis gondolkodási időt – mondta Spisák. – Elvállaltam volna, ha akkor biztosan tudom, hogy Budapesten nem folytatom, mert elég nagy kihívás lett volna, és anyagilag sem jártam volna rosszul. Ezt viszont nem is igazán néztem, Budapesthez közel lakom, és sok jó emberrel ismerkedtem meg itt. Nincs bennem harag, de csalódott vagyok, mert egy profi klubnál ez nem így működik. Ahol minőségi hokit akarnak csinálni, már áprilisra eldől, ki lesz az edző, és májusban elkezdődnek az edzések. Persze ahol ezt nem gondolják annyira komolyan, ott van idő augusztusig… Szomorú vagyok, mert azt lehet mondani, hogy a felnőttcsapattal még el se kezdtük igazából a munkát, máris búcsúzunk. Máshogy képzeltem el a végét, kicsit több korrektséget vártam.”

Spisák egyelőre nem tudja, hol folytatja a következő szezonban, bár van egy felkérése Calgaryból, ahol az utánpótlással foglalkozna. Ezt valószínűleg nem vállalja el, és az is elképzelhető, hogy az egész évadot pihenéssel tölti.

Az, hogy ki érkezik a helyére, még nem dőlt el, csupán anynyi, hogy külföldi tréner jön.

„Spisákkal semmi gond sem volt, jó munkát végzett. A váltás oka, hogy szeretnénk más hokikultúrát is megismertetni a fiatalokkal, így biztos, hogy kanadai, svéd vagy szlovén edző veszi át a csapat irányítását” – nyilatkozta Kangyal.

A játékoskerettel kapcsolatban jelenleg annyi biztos, hogy az ifiktől öt játékos – Berecki Gergő, Hardi Richárd, Nemes Benjámin, Németh Attila, Ványi Gergő – csatlakozik a felnőttgárdához, néhány – magyar – játékossal pedig tárgyalnak. A csapat gerince valószínűleg együtt marad, de a válogatott Holéczy Rogernek van olasz ajánlata, ő gondolkodási időt kért a klubtól.

Legfrissebb hírek

Megvan a megállapodás, Cipruson folytathatja a magyar válogatott játékos – NS-infó

Légiósok
8 perce

Nehéz örökség: tizenkilenc évesen visszavonult Francesco Totti fia

Olasz labdarúgás
16 perce

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
52 perce

Oslói sokk, budapesti öröm – világbajnoki selejtezőink, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Röplabda: a franciákkal sem bírt a magyar csapat az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Ülőröplabda Eb: magyar vereség a nyitányon

Röplabda
1 órája

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
1 órája

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik