A helyzet fokozódik

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2009.06.09. 01:24
Címkék

A gyászosra sikeredő szezon után sem állt meg az élet Angyalföldön. Mint beszámoltunk róla, a Vasasnál gőzerővel keresik a télen távozott főtulajdonos, Jámbor János utódját. Korábban amerikai és olasz érdeklődőről írtunk, mindkettővel több tárgyaláson is túljutottak a klubvezetők – eredmény nélkül. Aztán néhány kisebb támogató segítségével sikerült előteremteni az NB I-es induláshoz szükséges 150-200 millió forintot.

A java csak ezután jöhet: információink szerint Mészöly Kálmán, a klub világválogatottja, későbbi edzője hivatalos megbízást kapott szponzorok, befektetők felkutatására, s Farkas Éva marketingmenedzserrel együttműködve immár túl van több tárgyaláson egy külföldi, de egyelőre meg nem nevezett üzleti csoporttal.

Lapunk úgy tudja, hogy Mészöly Géza Angyalföldön folytathatja edzői pályafutását, s ha minden jól alakul, akkor a hét végéig megtörténhet a szerződéshosszabbítás.

A helyzet tehát fokozódik – nem vitás, izgalmas hét vár a Vasasra.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
4 órája

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
4 órája

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
5 órája

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
5 órája

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
5 órája

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik