Lőw újra az élvonalban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.05.24. 23:10
Címkék

Egy éven belül második klubcsapatával ünnepelhetett feljutást Lőw Zsolt: a tavaly a Hoffenheimmel osztályt váltó balhátvéd most a Mainzcal lett második a Bundesliga 2.-ben, és ez elég volt ahhoz, hogy a gárda két év után újra élvonalbelinek vallhassa magát.

A Mainz hajrájára nem lehetett panasz, az utolsó három meccsét három győzelemmel és 8–1-es gólkülönbséggel tudta le (az utolsó körben az Oberhausent ütötte ki 4–0-ra). A feljutását semmiképpen sem lehet érdemtelennek nevezni, hiszen a 34 fordulóból 24-et az első vagy a második helyen töltött, ilyen sokat még a bajnokságot megnyerő Freiburg sem volt „magaslaton”.

A fél éve még az első osztályú Hoffenheimet erősítő Lőw a kevés játéklehetőség miatt hagyta el az akkori első osztályú éllovast, s akkor úgy nyilatkozott: ha a Mainzcal feljut, megérte a váltás. Bár az utolsó fordulókban legfeljebb csereként jutott szóhoz, amikor tízezrek ünnepelték őt és csapattársait a Theaterplatzon, alighanem rájött, hogy tényleg megérte a klubcsere.

Legfrissebb hírek

Böndör Márton negyedik lett Lengyelországban

Atlétika
3 perce

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
18 perce

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
35 perce

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
1 órája

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
1 órája

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
1 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik