Csökkenőben a különbség

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.05.18. 01:18
Címkék
A Liverpoolnak az ezüstérem megszerzése érdekében kellett komolyan vennie a West Bromwich elleni találkozót, és a „vörösök” ennek megfelelően 2–0-ra le is győzték ellenfelüket, amely vereségével kiesett a Premier League-ből. Rafa Benítez, a Pool menedzsere még a mérkőzés előtt elmondta, az MU azért lett ismét bajnok, mert az elmúlt idényekben többet költött erősítésekre.

A Manchester United szomba ti döntetlenje és bajnoki címe azt jelenti, hogy a Liverpool újabb idényt zár trófea nélkül. A „vörösöket” a West Bromwich elleni mérkőzésen legfeljebb az motiválhatta, hogy megőrizzék második helyüket a tabellán, ami egy Steven Gerrard-ziccernek és Dirk Kuyt lapos lövésének köszönhetően sikerült is.

A Pool legutóbb a 2001–2002es szezonban szerzett ezüstérmet, azóta két-két alkalommal volt harmadik, negyedik és ötödik, ennek fényében egyértelmű előrelépésnek értékelhetjük a mostani pozíciót, ami bizakodásra adhat okot a következő idényre. Az viszont már kevésbé boldogítja a klub híveit, hogy kedvenceik negyven pontot szereztek az Anfield Roadon, miközben az MU ötvenet az Old Traffordon. Rafa Benítez csapata olyan verhető együttesek ellen botlott hazai pályán, mint a Stoke, a Fulham, a Hull vagy a Manchester City.

„Az MU kerete mindenképpen bővebb, mint a miénk. Az elmúlt években nagy összegeket költöttek új játékosokra – világított rá a manchesteriek és a Pool közötti különbségre Rafa Benítez. – A jelentős erősítések miatt engedhették meg maguknak, hogy például ellenünk Ryan Giggs, Paul Scholes és Dimitar Berbatov csak a kispadon kapott helyet. Mi ilyet nem csinálhatunk. Túl sok időt töltöttünk azzal, hogy Steven Gerrard vagy Fernando Torres egészségi állapota miatt aggódtunk, míg nekik ott van Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, Carlos Tévez és Berbatov.”

A spanyol szakembernek mindenképpen igazat kell adnunk, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a gárda tavaly nyáron körülbelül 45 millió fontot költött erősítésekre, tehát nem a pénzzel, hanem az új igazolásokkal volt gond. A most futó idényt megelőzően Diego Cavalieri, Andrea Dossena, Philipp Degen, Robbie Keane és Albert Riera érkezett, ám közülük csak utóbbi tudott alapemberré válni, Keane például fél év után visszament a Tottenhambe. A „vörösöknek” tehát arra kell ügyelniük, hogy a nyáron négy-öt olyan labdarúgó érkezzen, aki tényleges erősítést jelent, azaz a kulcsemberek pihentetése, esetleg sérülése esetén se botladozzon az együttes.

De kik lehetnek az érkezők? A súlyos anyagi gondokkal küszködő Valencia állítólag kiárusításra kényszerülhet a nyáron, és Benítez szívesen szerződtetné David Silvát és (féltucatnyi európai élcsapathoz hasonlóan) David Villát. A tavaly nyáron meghiúsult ügyletet követően elképzelhető, hogy a „vörösök” újabb offenzívát indítanak Gareth Barry megszerzésért, de a BBC szakírójának az a véleménye, Xavi Alonsót még akkor sem szabad elengedni, ha sikerülne átigazolni az Aston Villa középpályását.

Legfrissebb hírek

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
17 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
26 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
58 perce

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
1 órája

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik