A kimaradt lehetőség

Enyhén szólva is balszeren csések a Győri ETO női kézilabdázói az európai kupafinálékban, hiszen négy elbukott EHF-kupa- (1999, 2002, 2004, 2005) és egy KEK-döntő (2006) után szombaton a BL-fináléban maradtak alul. Ráadásul egyik legnagyobb mumusuk, a dán Viborg ellen, amellyel már 1999-ben és 2004-ben sem bírtak. Pedig most nagyon kedvezőek voltak az előjelek, hogy csak egyet említsünk, az ETO a finálé első, aalborgi összecsapásán 26–24-re nyert, méghozzá fantasztikus játékkal. Aztán a veszprémi visszavágón győri mélyrepülés és viborgi szárnyalás következett, s a vége: 26–23ra győzött a dán együttes. A második meccs egyik főszereplője a válogatott Herr Anita (22 éves) volt, aki tíz lövésből négy gólt szerzett. Az ETO 12 büntetőjéből hatot vállalt, kettőt elvétett (további hármat társai hagytak ki). A Győr a Bajnokok Ligája-döntő két találkozóján kilenc hétméterest hibázott.

Miért nem sikerült megismételni az aalborgi remek teljesítményt?

A dániai mérkőzésen nyugodtan, okosan, felszabadultan játszottunk, csaknem minden elképzelésünket megvalósítottuk. Nekem ötször sikerült betalálnom, és főleg csapatként remekeltünk. A visszavágón is nagyon igyekeztünk, de ellenfelünk sokkal jobban felkészült a taktikánkból.

Mindenki, bizonyára ön is nagyon bízott a végül elmaradó győri sikerben, amit pedig megalapozott az idegenbeli győzelem.

Azt mondtuk az első meccs után, hogy semmi sincs lefutva, csak annyit értünk el, hogy a visszavágón, Magyarországon dől el a BL-győzelem. Nem voltunk elbizakodottak, sőt roppant komolyan és felelősséggel készültünk a visszavágóra.

Mit sikerült megvalósítani a taktikai tervekből? Az első meccs után ugyanis Konkoly Csaba edző azt mondta, a csapat Aalborgban hetven százalékban elvégezte a feladatát.

Most biztosan elmaradtunk ettől. A küzdeni akarásunkkal azonban elégedett lehetett a tréner és a szurkolók hada egyaránt, hiszen az utolsó pillanatig teljes erőnkből hajtottunk, s a hajrában visszahoztuk az esélyt a végső győzelemre. Kapusaink újra kimagaslóan teljesítettek.

Milyen gondok akadtak?

Főleg a mezőnymunkánk akadozott, a sérült Görbicz Anita hiányát is éreztük, és rengeteget hibáztunk támadásban. Ritkaság, hogy csak huszonhárom gólt lőjünk egy mérkőzésen. A ziccerek kimaradása meg is bosszulta magát, és akkor úgy éreztem, ha nem

javítunk, magunkat verjük meg, mert a Viborg a második félidőben már hét góllal is vezetett.

Innen is talpra álltak, pedig a Viborg sokkal jobb volt, mint az első találkozón.

A végére is maradt erőnk, és lelkileg sem omlottunk össze, mindenképpen meg akartuk szerezni a trófeát. Ha 23–25 marad az eredmény, a Győré a serleg.

Az utolsó hetesnél, 23–26-nál az ön kezében volt a labda…

Az előző öt büntetőből négyet belőttem, és úgy álltam oda, hogy ezt is beejtem. A kapus fölött át is íveltem, de a labda a kapufára, onnan meg kifelé pattant. Ezután még támadhattunk, sőt szabaddobást is kaptunk, ám már nem sikerült gólt lőnünk. Pedig ha 24–26 a vége, büntetők döntenek, s ki tudja...