Csak a szép búcsú marad

KOVÁCS GÁBOR jelenti SplitbőlKOVÁCS GÁBOR jelenti Splitből
Vágólapra másolva!
2009.05.17. 01:59
Címkék

A magyar válogatott minden tagja tisztában volt vele, hogy a belgák elleni mérkőzés az utolsó esély az életben maradásra, hiszen ha itt vereséget szenvedünk, elbúcsúzhatunk a továbbjutástól. A feladat korántsem ígérkezett könnyűnek, mivel szombati ellenfelünk a nyitó napon meggyőző produkcióval múlta felül Szlovákiát. Igazán figyelemre méltó volt a belga centerek játéka: Angie Bland és Gwendoline Horemans támadásainak csaknem hetven százaléka után landolt a labda a szlovákok térfelén, ami egészen fantasztikus teljesítmény.

Tudta ezt Ludvig Zsolt szövetségi kapitány is, így a videoelemzést követő edzésen a belga centerek játékára hegyezte ki a feladatokat, s az ellenfél játékosait ezúttal maga a szakember testesítette meg. A túloldalon állóknak az volt a feladatuk, hogy próbálják megszűrni a „belgák” gyors centertámadásait – ami csak erőteljesen váltakozó sikerrel teljesült.

A mérkőzésen aztán a délelőtt gyakoroltakkal már élesben is lehetett próbálkozni, hiszen a belgák rögtön a jól megszokott centertámadásukkal indítottak. A nyitó játszma ismét rávilágított a mieink játékának leggyengébb pontjára, a nyitásfogadásra – az egyik legalapvetőbb játékelem nélkül egész egyszerűen nem lehet szettet nyerni. Hiába küzdünk, hiába vannak szép megoldásaink, a rossz fogadások szépen lassan felőrlik a csapatot, mind mentálisan, mind fizikailag. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a belgák feladója, Frauke Dirickx remekül szolgálta ki társait, nem volt meglepő, hogy elvesztettük az első szettet.

A másodikban aztán úgy tűnt, megismétli magát a történelem, hiszen – csakúgy, mint a horvátok ellen – erre a játékrészre pontosabbá váltunk, és bár végig a belgák vezettek, többször is felsejlett az egyenlítés lehetősége. A végjáték azonban megint nem úgy alakult, ahogy elterveztük, a sok önhiba miatt képtelenek voltunk sorozatosan termelni a pontokat – meg is nyerték a belgák ezt a játékrészt is.

A harmadik szett alakult először a mi szánk íze szerint: nyitásaink pontosak voltak, a hálónál pedig szépen összeállt a sáncunk. Ám amikor igazán nagy előnyt lehetett volna kialakítani, megint jöttek a butaságok – rossz nyitások, gyenge ütések –, így hamar visszahoztuk a belgákat. A végjáték aztán hatalmas csatát hozott, de 22:22 után három hibánk azonnal vereséghez és egyúttal kieséshez vezetett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik