Hibás koncepció

„A cégcsoport a csapat idei eredményétől teljesen függetlenül, tervezetten száll ki a körmendi kosárlabdában tett szerepvállalásából. Már az őszszel jeleztük, legkésőbb a jövő év végén távozunk, azonban a csapat jelenlegi helyzetében úgy ítéltük meg, hogy olyan tulajdonosra van szükség, aki közép- vagy hosszú távon képes gondoskodni a csapat sorsáról, és gazdaságilag is erősebb támogatást tud nyújtani, mint a válság által érintett jelenlegi tulajdonos. Ezen döntésünkről természetesen minden érintettet idejében tájékoztattunk, és az új tulajdonost a kezdeti időszakban maximálisan támogatni fogjuk. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy közreműködhettünk egy nagy múltú, tradicionális egyesület életben tartásában, s a két év alatt megnyert három érmünket büszkén őrizzük meg emlékezetünkben” – így szólt Szabó Szabolcs búcsúnyilatkozata, amely a Polaroid-Lami-Véd Körmend hivatalos honlapján, a www.bckormend.hu internetes címen is olvasható.

A közönség megelégelte a sorozatos bénázást

Akkor most hogyan is tovább?

Utolsó utáni interjújában a leköszönő tulajdonos elmondta, hogy Bebes Istvánnal, a kisváros polgármesterével egyeztetett a kinevezésekor, és most, a leköszönésekor is, ami erősíti a szóbeszédet, hogy a háttérből az egykori körmendi kosaras, később klubelnök politikus mozgatja a szálakat. Hogy sokat köszönhet neki a nemrég még az anyagi ellehetetlenülés szélén álló csapat, ahhoz kétség sem férhet, ám ahhoz sem, hogy súlyos konfliktusok húzódnak meg a háttérben, és állítólag ezeknek tudható be az emblematikus edző, Patonay Imre távozása, akiről pedig sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy máshol is dolgozzon, mint a piros-feketéknél. Most az ősi rivális Zalaegerszeg kispadján osztja a (szak)tanácsokat Völgyi Péter segítőjeként, és a Zalakerámia-ZTE KK nagy meglepetésre már a négy között van a bajnokságban – kellemes meglepetésre, miközben a Körmend 10. vagy 11. helye egyértelműen kellemetlen meglepetés.

Patonay tehát talán tudna tenni valamit a vasi városka büszkeségének számító férfi kosárlabdacsapat hanyatlásának megállításáért, hisz hozzáértése megkérdőjelezhetetlen, és van egy terület, amelynek egyértelműen az egyik legnagyobb tudora hazánkban, s amely ráadásul az idei körmendi mélyrepülés rákfenéje: a légióskiválasztás. Ezzel már az előző évadban is megszenvedett az akkor is Polaroid-Lami-Véd néven szereplő gárda, mert tíz külföldi kosarast vetett be a bajnoki küzdelmek során, ám akkor Krivacsevics Dragoljub kamikazetaktikája, az egész pályás letámadásos védekezés kirángatta a csapatot a hullámvölgyből, sőt egészen a döntőig repítette. Azonban csak egyszer volt Budán kutyavásár, az idén már nem volt ilyen szerencséjük Trummer Rudolféknak, miközben megint egymásnak adták a kilincset a határon túlról érkező zsoldosok, akiknek sorozatos bénázását egyre inkább megelégelte a hűséges és hozzáértő közönség.

Folyamatosan jöttekmentek a külföldiek

Egyre gyakrabban hangzott el a kérdés: minek ide ennyi légiós – tétmérkőzésen ebben az idényben kilenc került pályára az együttes színeiben –, amikor többcsapatnyi körmendi kötődésű kosaras pattogtat hétről hétre az első és másodosztály különböző klubjaiban? Főleg annak tükrében, hogy egy kisvárosban, mint amilyen Körmend, óhatatlanul is kissé belterjes a közeg, óhatatlanul is nehezebben fogadja be az idegeneket. Márpedig a kevesebb néha több: amikor olyan magyar mezőnysora van egy klubnak, mint amilyen a piros-feketéknek Fodor Mártonnal, Fodor Gergellyel, Ferencz Csabával és a csapatkapitányságtól éppen egy légióssal való affér miatt megváló Trummerrel – mindannyian korábbi vagyjelenlegi válogatottak –, talán inkább egy jó centerre lett volna szükség. Olyanra, akitől bizton lehet számítani a pontokra a bajban, aki leszedi a lepattanókat, és aki védekezésben is „odateszi magát”, tehát dominál mindkét palánk alatt.

Kétségtelen, megkérik az ilyen kosaras árát, de tán futotta volna rá Tezale Archie, Manix Auriantal, George Banks, Zbigniew Bialek, Nick DeWitz, KJ Garland, Bryan McCullough, Peter Mulligan vagy Chris Rodgers fizetéséből, hogy csak a próbajátékon átmenőket említsük. Vajon ki fog rájuk emlékezni néhány év elteltével? De említhetnénk a tavalyi kontingenst is, bár a következő névsorból inkább találunk olyanokat, akik hagytak jó emléket magukról: Anthony Dill, Dejan Dunovic, Anthony Harris, Kenneth Henderson, Ed McCants, Martin Mihajlovic, Marko Moric, Stanley Ocitti, Jermaine Thomas és Stanislav Zuzak. Ők ölthették magukra bajnoki mérkőzésen is a Körmend piros-fekete mezét. A fentebb felsoroltakkal együtt 19-en vannak, miközben a mostani és az előző szezonban is csupán négyen lehettek egyszerre a pályán. Mi tagadás, elég nagynak tűnik a hibaszázalék, aminek következtében kissé degradálódott e mez rangja.

Nem jött be az állandó cserélgetés

Egy adalék a végére a kérdés eldöntéséhez: amióta a Körmend kiebrudalta légiósait – a teljesítményindexek alapján az alapszakasz legjobb játékosának bizonyuló amerikai Banks maradt, de ő is csak azért, hogy ne a 19 éves Tóth Gergely legyen az egyetlen két méteren felüli kosaras a keretben –, a legutóbbi öt meccsét mind megnyerte. Az alapszakasz végén elfoglalt tizedik pozícióból azonban így sem léphet előbbre, mert a 9–14. helyért az idén csak egyszer mérkőzik meg egymással újra az alsóházi rájátszásban érdekelt hat csapat, magyarán mindenki öt összecsapást játszik, és a kilencedik kecskemétiek előnye éppen ötpontnyi volt az április 23-i kezdés előtt, amelyen megszerezték az egyetlen szükséges győzelmet ahhoz, hogy már senki se érhesse utol őket. El is küldték a légiósaikat. Még előtte. Azt az ötöt, aki megmaradt az alapszakasz során bevetett hétből. Azaz ott sem jött be a külföldi kosarasok állandó cserélgetése.

És ez volt a távozó vasi vezetőség legnagyobb hibája is. Bár ha azt az ígéretét valóra váltotta, hogy a klub tetemes adósságállományát csökkentette – márpedig Szabó Szabolcs ezt állítja, és azt, hogy a konszolidáció folyamatosan zajlik –, már sokat tett a körmendi kosárlabda jövőjéért. A mérleg azonban más szempontból is felemás: a kétéves periódus, amelyhez a nevét adta, két bronzot hozott a Magyar Kupában, és ezüstérmet az NB I-ben – ám zárásként az utóbbi 28 év leggyengébb bajnoki szereplését a klub történetében.